hirdetés
2025. október. 03., péntek - Helga.
hirdetés

A kéz hiánya nem számít fogyatékosságnak...

A magyar támogatási rendszer cseppet sem segíti a felső végtagjukat elveszítőket abban, hogy legalább részben normalizálódhasson az életük, írja a Népszava.

Magyarországon elképesztően magas az amputációk száma, évente körülbelül 8000, ami mintegy háromszorosa a nyugat-európai átlagnak – ezt állapította meg a HUNVASCDATA kutatócsoport. Ennek a nagy része lábamputáció, amelyek hátterében leggyakrabban a cukorbetegség áll, de a krónikus obstruktív tüdőbetegség, a krónikus veseelégtelenség és más érterületi megbetegedések is komoly súllyal szerepelnek az okok listáján. A felső végtagi amputációk száma ehhez képest elenyésző, évente néhány száz, és többnyire daganatos betegség vagy baleset következtében kerül rá sor.

„Meggyőződésem, hogy a jogalkotóknak fogalmuk sincs arról, milyen fontos mindkét karunk megléte, de már egy kar elvesztése is mekkora hátrányt tud jelenteni egy érintett számára” – mondta a lapnak Répásiné Samu Krisztina, az Amputáltak szabadon nevű, zárt Facebook-csoport egyik létrehozója. Mint hozzátette: azért indították el 2019-ben a csoportot, mert amikor ő maga is átesett egy amputáción, akkor szembesült azzal, mennyire nehezen lehet információkhoz jutni azzal kapcsolatban, mi vár rá. Milyen ellátásokra jogosult, milyen protézist kaphat és hogyan, hová kell fordulni, ha rokkant-parkolókártyát igényelne és a többi. A helyzet az elmúlt években sem lett jobb, a csoporthoz csatlakozók ma is pontosan ugyanolyan tanácstalanul, magukra hagyatva bolyonganak az ellátási rendszer útvesztőjében.

„Szinte minden protetikai fórumon visszaköszön, milyen szuper, fantasztikus kézprotézisek készülnek, milyen nagyszerű lehetőségek vannak. Csakhogy az érintettek ezekhez nem jutnak hozzá”  – hívta fel a figyelmet Krisztina. A kar- és kézprotézisekre benyújtott igényléseket sorra visszadobja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, pedig ezek az eszközök nem ingyenesek, általában 20-30 százalék önerőt kell a betegnek állni – ami több millió forint is lehet –, és mivel a betegek nagy része nemcsak a végtagját, de ezzel együtt az állását is elveszti, így ennek kifizetése szinte lehetetlenné válik számukra. „Két daganatos ismerősöm kézprotézisigényét is elutasították, az indok teljesen megdöbbentett. A kórelőzményére hivatkoztak, a szinoviális szarkóma miatt megelőlegezték a képződő áttéteket és várható korai halálozást. Egyikük már túlélte az öt évet, de nyilván mostanra az idegek olyan mértékben elhalhattak, hogy már nincs esélye myoelektromos karhoz (izom-áram impulzusokkal vezérelt protézis) hozzájutni, mert értelmét vesztette” – fejtette ki Krisztina.

Az asszony 2021 őszén némi trükközéssel – ugyanis az érintettek nem vehettek részt – ott volt a Magyar Rehabilitációs Társaság XL. Vándorgyűlésén Szegeden, ahol elhangzott: az ember fizikai cselekvőképességét, lehetőségeit minden esetben véglegesen korlátozza a kar és a kéz amputációja.

A teljes írást ITT olvashatja

(forrás: Népszava)

Könyveink

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...