hirdetés

 

A jósló agy – új felfedezés a társas viselkedés hátteréről

Amikor belépünk egy helyiségbe, pillanatok alatt felmérjük, ki a domináns és ki az alárendelt. Ez a képesség alapvető a sikeres társas együttműködéshez, mégis keveset tudtunk eddig arról, milyen idegrendszeri folyamatok állnak a hátterében. Az ELTE és az Arizonai Egyetem kutatói majmok agyi tevékenységét vizsgálva elsőként tárták fel, hogyan kódolja az agy a társadalmi hierarchiát, és miként befolyásolja ez a vizuális figyelmet.

A társas környezetben való eligazodáshoz elengedhetetlen, hogy felismerjük a körülöttünk lévők közötti rangsort. Ez határozza meg, kit figyelünk meg alaposabban vagy kinek a tekintetét követjük. Egy nemzetközi kutatócsoport – köztük Dormán Hanga, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont és Nádasdy Zoltán, az ELTE PPK munkatársa – azt vizsgálta, milyen idegrendszeri mechanizmusok segítik ezt a gyors és automatikus döntéshozatalt. 

Mi történik az agyban egy pillantás előtt?

Amikor körülnézünk, a szemünk nem véletlenszerűen pásztázza a környezetet, hanem gyors, ugrásszerű mozgásokat végez – ezeket nevezzük szakkádoknak. Egyre több kutatás utal arra, hogy a fixációk (amikor a szem rövid időre megáll, és egy pontra fókuszál) és a szakkádok sorrendje nemcsak az aktuális látványt tükrözi, hanem a korábbi tapasztalatokat és az agy előrejelzéseit is. Másképp fogalmazva: a szemmozgásaink árulkodnak arról, mit tartunk relevánsnak egy adott helyzetben.

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan befolyásolja a társadalmi státusz az ehhez kapcsolódó idegi aktivitást két kulcsfontosságú agyi területen: az amigdalában és a hippokampuszban. 

Korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy mindkét terület részt vesz a társas rang felismerésében. Bár az amigdalát gyakran az érzelmek központjaként emlegetik, valójában alapvető funkciót tölt be a társas szempontból jelentős ingerek – például arckifejezések és fenyegető jelek – kiszűrésében is. A hippokampusz pedig a korábbi tapasztalatok és emléknyomok alapján segít irányítani a figyelmet.

A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) folyóiratban megjelent tanulmány részletesen feltárta, hogyan működik együtt ez a két rendszer, amikor társas jeleneteket figyelünk. 

Státuszfüggő szemmozgások

A kísérletben a makákómajmok 15 másodperces videókat néztek, amelyeken két ismeretlen egyed szerepelt: az egyik fenyegető, domináns viselkedést mutatott, míg a másik engesztelő, alárendelt jeleket adott.Miközben az állatok a felvételeket figyelték, a kutatók infravörös szemkövető rendszerrel rögzítették a szemmozgásaikat, és ezzel párhuzamosan mérték az amigdala és a hippokampusz elektromos aktivitását. Az úgynevezett helyi mezőpotenciálokat (LFP) vizsgálták, amelyek az idegsejtek nagyobb csoportjainak összehangolt aktivitását tükrözik. Már az első másodpercekben kiderült, hogy a megfigyelő majmok hosszabban és gyakrabban néztek a domináns egyedre.Ez egyértelműen jelezte, hogy felismerték a társas rangsort.

A kutatás egyik legfontosabb eredménye, hogy az amigdala aktivitása már a szemmozgás megkezdése előtt megváltozott, amikor a majmok egy magasabb rangú egyedre készültek nézni. Vagyis amikor a tekintet egy alárendelt példányról egy dominánsra váltott, már előzetesen jellegzetes, 20–25 Hz-es tartományba eső aktivitás jelent meg. Ezzel szemben fordítva, amikor a pillantás a dominánsról az alárendeltre vándorolt, az idegi válasz csak a szemmozgás után jelentkezett.

Ez arra utal, hogy az amigdala nem pusztán feldolgozza a látványt, hanem előre „felcímkézi” a társas szempontból fontos szereplőket, és felkészíti a vizuális rendszert a megfigyelésükre. Más szavakkal: az agy már azelőtt dönt arról, ki a fontos, mielőtt a szemünk ténylegesen ráfókuszálna.

Dominancia és „a másik fejével való gondolkodás”

A kutatók a megfigyelő majmok tekintetének útját is részletesen elemezték, és elkülönítettek ún. tekintetkövető és közös figyelmiszakkádokat. Ezek a szemmozgások fontos betekintést nyújtanak abba, hogyan értjük meg mások szándékait és mentális állapotát.

Amikor a majmok tekintetkövető mozgást végeztek – vagyis oda néztek, ahová a videón szereplő domináns egyed is tekintett – az amigdalában és a hippokampuszban is felerősödtek a magas frekvenciájú rezgések. Ez az intenzív információfeldolgozás és a figyelem jele: a hierarchiában feljebb állók figyelmi fókusza „ragadós”, vagyis az agy kiemelt energiát mozgósít, hogy lássa azt, amit a vezető egyed is néz.

Más esetekben közös figyelmi helyzet alakult ki, amikor a megfigyelők ugyanarra a pontra – például a másik majom arcára vagy szemére – irányították a tekintetüket, mint az egyik videón szereplő fajtársuk. Ezek a szakkádok gyakrabban indultak az alárendelt egyed felől, ami arra utal, hogy a felvételek nézői aktívan próbálták értelmezni a szereplők közötti feszültséget és szándékokat – különösen érzékenyen reagálva az engesztelő, békítő gesztusokra.

A hippokampusz ezekben a helyzetekben kifejezetten erős posztszakkádikus gamma-aktivitást mutatott, vagyis főként akkor kapcsolódik be, amikor a megfigyelő következtetéseket von le mások szándékairól vagy figyelmi fókuszáról.

Mit jelent mindez az emberre nézve?

Bár a vizsgálatot nem embereken végezték, a társas megértéshez kapcsolódó agyi rendszerek nagyon hasonlóak. A kutatás pontos képet ad arról, hogyan épül be a társadalmi státusz az alapvető érzékelési folyamatainkba: az amigdala nem pusztán a látvány részleteit dolgozza fel, hanem olyan absztrakt információkat is integrál a szemmozgás-tervezésbe, mint például a társadalmi státusz.

Nem véletlen tehát, hogy egy értekezleten a vezetőre pillantunk először– ez egy mélyen gyökerező idegrendszeri folyamat eredménye.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...