2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

A járványügyi készenlét pilléréről

A járványügyi készenlét pillére lesz a járványügyi bevetési egység, mondta Lakatos Tibor, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hétfőn a szervezet eligazító ülésén, Budapesten.

Az ezredes rámutatott: azzal, hogy a védekezés új fázisába lépett, új szervezeti egységek és együttműködési formák is szükségesek, hogy "felkészüljünk a járvány további támadására" és továbbra is "fenntarthassuk a hatékony védekezési képességünket". Hozzátette: ezért döntött a kormány arról, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követően is fenntartja a járványügyi készenlétet és létrehoz egy ideiglenesen működő szervezeti egységet, amelynek feladata az, hogy szükség esetén gyorsan és azonnal tudjon reagálni, ha valahol rövid időn belül nagy számban regisztrálnának új koronavírusos megbetegedéseket.

Lakatos Tibor kijelentette: a mögöttünk levő időszak jelentős kihívás elé állította Magyarországot, a magyar állampolgárokat és mindenkit, aki részt vett a fertőzés terjedésének lelassításában. Emlékeztetett: január 31-én jelent meg az a kormányhatározat, amely létrehozta az új koronavírus elleni védekezést koordináló operatív törzset, annak ügyeleti központja február 25-én kezdte meg működését. Rámutatott: az elmúlt időszak bizonyította, hogy rendkívül fontos a szervezetek közötti együttműködés. Magyarországon ez gördülékenyen zajlott, ami lehetővé tette, hogy más országokat megelőzve tudtunk a megelőzésben, illetve a betegek kezelésében hatékony intézkedéseket bevezetni.

Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos, a járványügyi bevetési egység vezetője Lakatos Tibor ezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője (b) eligazítást hallgatja, amelyet a járványügyi bevetési egységnek tart a Rendőrségi Igazgatási Központ Auditóriumában, a XIII. kerületi Teve utcában 2020. június 15-én (MTI/Kovács Tamás)
Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos, a járványügyi bevetési egység vezetője Lakatos Tibor ezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője (b) eligazítást hallgatja, amelyet a járványügyi bevetési egységnek tart a Rendőrségi Igazgatási Központ Auditóriumában, a XIII. kerületi Teve utcában 2020. június 15-én (MTI/Kovács Tamás)

A járványügyi bevetési egységről szólva elmondta: a kormány döntése alapján ez a szervezet fog részt venni az elsődleges feladatok végrehajtásában és támogatást nyújt az illetékes hatóságoknak. A hatfős egységet Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos vezeti, tagja Jackovics Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főosztályvezetője, Cseh Krisztián, az országos kórházfőparancsnoki támogató törzs vezetője, Pápai György, az Országos Mentőszolgálat orvosigazgatója, Lénárt Endre, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ helyettes főigazgatója, valamint Miklovich János, a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljának parancsnoka. A védekezésbe bevonhatják a területileg illetékes védelmi bizottságban részt vevő szervezetek kijelölt állományát, a területileg illetékes kórházparancsnokokat, valamint a vegyivédelmi zászlóaljat is.

Az egység működéséről szólva elmondta: ha az operatív törzs vezetőjének tudomására jut, hogy intézkedésre van szükség például egy kórháznál vagy idősotthonnál, akkor utasítja őt mint az ügyeleti központ vezetőjét, ő pedig az ügyeleti központon keresztül értesíti a bevetési egység vezetőjét, tagjait, valamint az országos kórházfőparancsnoki törzset. Ezt követően a bevetési egység tagjai egymással egyeztetve, saját hatáskörben kezdik meg a munkát, ahogy a kórházfőparancsnoki törzs is jelentést tesz az országos kórházfőparancsnoknak, aki ugyancsak saját hatáskörben teszi meg a szükséges intézkedéseket.  

A bevezetési egység vezetőjének feladatairól szólva kiemelte, hogy Szabó Enikőnek a járványveszéllyel érintett területen, objektumnál, létesítménynél az értesítéstől számított hat órán belül meg kell jelennie, tájékozódnia kell a helyszíni állapotokról, létesítmény esetén pedig fel kell vennie a kapcsolatot az intézmény vezetőjével. Jogosult azonnali korlátozó intézkedések bevezetéséről dönteni, például látogatási tilalmat, kijárási tilalmat, területlezárást, kijárási korlátozást rendelhet el, illetve határozhat az egyéni védőeszközök felhasználásának rendjéről, az egészségügyi személyzet átrendeléséről, valamint fertőtlenítéseket is elrendelhet. Neki kell kialakítania a helyszíni vezetési pontot, meg kell szerveznie az együttműködést, valamint rendszeresen tájékoztatnia kell az ügyeleti központot.

Lakatos Tibor összegzése szerint a bevetési egység egyfajta készenléti feladatot lát el, amelyhez az operatív törzs minden segítséget megad. Reményét fejezte ki, hogy az eddig megtett intézkedéseknek, valamint a magyar állampolgárok védekezés iránti elkötelezettségének köszönhetően nem lesz szükség azonnali intézkedésekre, ugyanakkor ha mégis be kell vezetni ilyen lépéseket, akkor a bevetési egység intézménye garantálja, hogy a védekezés az első pillanattól fogva szakértő kezekben legyen. A bevetési egység széles körű eszközrendszert, intézkedési rendszert és együttműködést tesz lehetővé, így az adott területen dolgozó vezetőket nem hagyják támogatás nélkül.  

Az eligazítást követően Lakatos Tibor, valamint az eligazításon ugyancsak részt vevő Müller Cecília országos tisztifőorvos áttekintette a védekezéshez használható, a rendőrség Teve utcai székháza előtt felsorakoztatott, a bevetési egység rendelkezésére álló, speciálisan felszerelt gépjárműveket.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés