A járvány előtt ritkán láttak síró sebész főorvosokat
Eleinte tapssal és adományokkal köszönték meg áldozatvállalásukat, később rajtuk csattant a járvány frusztrációja. Az orvosoknak a Covid után sem volt idejük hátradőlni, sem feldolgozni a járvány okozta traumát – azt is elvárták tőlük, hogy a korábbinál is nagyobb fordulatszámon kezdjék meg a járvány idején elmaradt ellátások pótlását, írja a hvg360.
„Nagyon sokszor eszembe jut az a pillanat, amikor a traumatológus rezidenssel próbáltunk beállítani egy lélegeztetőt, amolyan vak vezet világtalant felállásban, miközben a kórterem sarkában szólt egy tévéből a kormányinfó, amiben arról beszéltek, minden a legnagyobb rendben.”
Ez az élmény jutott eszébe annak az orvosnak, akit arról kérdeztünk, öt év elteltével hogyan emlékszik vissza a koronavírus-járvány hónapjaira. Kevés olyan terület van Magyarországon, amelyet annyira gyökeresen változtatott meg a Covid, mint az egészségügyet. Míg a lakosságot a fertőzésveszély mellett a kijárási tilalom bevezetése és az iskolák bezárása sokkolta, a frontvonalban dolgozó orvosoknak és ápolóknak ekkor már saját egészségüket sem kímélve kellett felvenniük a harcot egy ismeretlen vírussal. És bár a kezdetekben világszerte nyilvános tapssal, ingyenétellel és szolidaritási akciókkal köszönték meg áldozatvállalásukat, később rajtuk csattant az egyre növekvő frusztráció is.
Hazudnánk persze, ha azt mondanánk, hogy az egészségügyben semmilyen pozitív változást nem hozott a Covid. A járványnak „köszönhetjük” a felhőbe felírt recepteket, és azon sem feltétlenül csodálkoznak az orvosok, ha inkább a telefonban mondanánk el nekik a panaszainkat. Az érintett egészségügyi dolgozók döntő többségében mégsem ezek ragadtak meg, sokkal inkább az óriási mentális terhelés, a túlfeszített munkatempó, a szervezetlenség és mindenekelőtt a fuldokló, haldokló betegek látványa. Ezeknek a traumáknak pedig még ennyi idő után is tapintható a rájuk gyakorolt hatása.
Sok egészségügyi dolgozó számára még az is nehezen hihető, hogy egyáltalán vége lett a járványnak. „Teljesen megdöbbentem, amikor írtad, hogy öt éve kezdődött. Egészen konkrétan az ujjaimat nyitogatva kellett utánaszámolnom, hogy elhiggyem. Egyszerre tűnik az egész távolinak és valami olyannak, ami még mindig nem múlt el” – írta erről egy vidéki kórházban dolgozó orvos. Pedig ha valaki, ő a történések középpontjában volt: önként, érdemi tapasztalat nélkül, nőgyógyász és traumatológus rezidensekkel dolgozott Covid-intenzív részlegeken. Ahogy írta: „a Harvard egyetem tett elérhetővé egy lélegeztetéssel kapcsolatos online kurzust, az egyik hétvégén azt csináltam végig, hogy kicsit képbe kerüljek”.
Nem csoda, hogy őt és sok kollégáját a mai napig kísértik az akkor történtek.
A teljes írást ITT olvashatja
