A hosszú távú kezelés jelentősége szkizofréniában

Az utóbbi évek széleskörű klinikai vizsgálatai a szkizofrénia felismerését és gyógykezelését illetően komoly hangsúlyeltolódáshoz és szemléletváltáshoz vezettek. A szkizofrénia fázisokban zajló, krónikus lefolyású betegség. A premorbid állapotot követően a korai felismerés szempontjából különös jelentőségű a funkcionális károsodást jelző prodróma időszaka, amikor már aspecifikus tünetek jelentkeznek. A beteg életét számos negatív tünet – alvászavar, szorongás, depreszszió, fáradékonyság és szociális visszahúzódás – nehezítheti meg, valamint pozitív tünetek, mint a gyanakvás, a vonatkoztatások vagy a szokatlan perceptuális élmények kialakulásával egyaránt számolni kell. Előfordul, hogy 1–2 évig kezelés nélkül marad az első pszichotikus állapot, amely a beteg és környezete számára is megrendítő élményt jelent. A pszichózist követő stabilizációs fázis kényes egyensúlyát sok esetben relapszusok szakítják meg, és vezethetnek további funkcióromláshoz. Ez az első 5 év a betegség korai időszaka. A második 5 évben, a kritikus időszakban a páciensek 80 százaléka visszaesik. Az esetek 10–15 százalékában csak egy pszichotikus epizód lép fel, amit 70–80 százalékban stabil állapot követ. Ezt ismételt relapszusok szakíthatják meg; a páciensek 10–15 százaléka pedig tartós pszichotikus állapotban éli le az életét.