hirdetés

A héten már 25 helyszínen oltják az egészségügyi dolgozókat

Az elmúlt három nap alatt három budapesti és két vidéki helyszínen 2461 egészségügyi dolgozó kapta meg a koronavírus elleni védőoltást. A héten újabb vakcinaszállítmány érkezik Magyarországra, így 25 helyen folytatódhat az oltás, mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület keddi online sajtótájékoztatóján.

Galgóczi Ágnes kifejtette, az első, 9750 adagos szállítmány 4875 egészségügyi dolgozó oltására elegendő, mivel a vakcinából 21 nap különbséggel kettőt kell kapni.

A hétfő délután Magyarországra érkezett hatezer adag orosz ampulláról azt mondta, az egy tudományos együttműködési lehetőség, hogy a magyar hatóságok újabb védőoltásokat vizsgáljanak meg.

A Pfizer vakcinájáról terjedő álhírekkel kapcsolatban hangsúlyozta: nem tartalmazza sem a vírust, sem annak egy részét, csupán egy genetikai információt, amely a koronavírus tüskefehérjéjét kódolja, ami alapján a szervezet megtermeli azt és az ellenanyagot is.

 

Januárban is folytatódik a köznevelésben dolgozók tesztelése annak érdekében, hogy az óvodákban és iskolákban mindenki egészségesen kezdje meg a munkát január 4-én - mondta a köznevelésért felelős államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján. Maruzsa Zoltán hozzátette: január 2-án és 3-án reggel hét és este hét óra között a mentőszolgálat és a kormányhivatalok statikus mintavételi pontjain, 99 helyszínen biztosítanak lehetőséget az önkéntes tesztelésre.

A tesztelést kiterjesztik a szakképző intézményekre is. A zökkenőmentes lebonyolítás érdekében időpontot lehet foglalni az oktatási hivatal honlapján, az előregisztráció határidejét december 31. 20 óráig meghosszabbították. Kedd reggelig 7400-an regisztráltak a tesztelésre, mondta az államtitkár.

 

Hétfőn 208 ember ellen intézkedtek a rendőrök maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt közterületen, kétszer tömegközlekedési eszközön vagy várakozóhelyen, 23-szor pedig egyéb zárt helyen, mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője. Gál Kristóf alezredes arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatálybalépése óta 16 509-szer intézkedtek a maszkviselés figyelmen kívül hagyása miatt.

A szóvivő közölte, hogy hétfőn 382 esetben intézkedtek a kijárási tilalom megszegése miatt. A kijárási korlátozás november 4-én lépett hatályba, amelyet november 11-én a kijárási tilalom váltott fel; november 4-étől a rendőröknek 18 174 szabályszegő ellen kellett fellépniük.

Hétfőn a Magyarország területén való átutazás szabályainak megsértése miatt 148-szor intézkedtek a rendőrök. A beutazási korlátozásról szóló kormányrendelet szeptember 1-jei hatálybalépése óta 8941-szer intézkedtek e szabályok megsértői ellen.

(forrás: MTI, koronavirus.gov.hu)

Könyveink

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...