hirdetés

A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre

Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.

Az adományátadó pénteki sajtótájékoztatón Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és iparért felelős államtitkára, a Budapest Airport Zrt. igazgatóságának elnöke azt mondta, a budapesti repülőtér 2024-es visszavásárlása a magyar állam legsikeresebb beruházása és gazdaságtörténeti sikere.

Ismertetése szerint tavaly tovább emelkedett a reptér forgalma, 19,6 millió utas érkezett vagy indult innen, és az áruszállítás is új rekordot döntött: 430 ezer tonna volt az áruforgalom 2025-ben. Ezzel a budapesti lett Közép-Európa legnagyobb légikikötője - emelte ki.

Kitért arra, hogy a fejlesztések folytatódnak; idén lerakták a repülőtér új termináljának alapkövét, és bejelentették a közvetlen vasúti és felújított közúti összeköttetés kiépítését is.

A megnövekedett forgalommal párhuzamosan kiemelt figyelmet fordítanak a repülőtér környezetében élőkre és itt működő intézményekre, továbbá figyelemmel vannak arra, hogy a zajszennyezése ne lépje túl a határértéket - tette hozzá.

Lóga Máté elmondta, a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítványon keresztül valósítják meg a zajvédelmi programot, amelyben a lakosok és intézmények zajhatást csökkentő beruházásait támogatják.

E program keretében támogatják a Heim Pál gyermekkórházat 250 millió forinttal - hangoztatta az államtitkár, aki hozzátette: a BA eddig is juttatott adományt a kórháznak, ez azonban most célzott támogatást jelent.

Fekete Ferenc orvosigazgató elmondta, az intézményben évente félmillió gyerek fordul meg és 36 ezer fekvőbeteget kezelnek, az ő komfortjuk minden szempontból fontos a kórházvezetésnek. Ezen kívül a kórházi épületek energiafelhasználása is kulcskérdés, ezért számos energetikai beruházás történt az elmúlt években - tette hozzá.

Az orvosigazgató beszámolt arról, hogy a most kapott támogatásból több mint 104 tetőtéri ablakot tudnak kicserélni, ezen kívül az intenzív és az infektológiai osztálynak helyet adó épület tetejét tudják rendbe hozni.

Francois Berisot, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója elmondta, a cég lakossági és intézményi zajvédelmi programja már évek óta működik, idén közel félmilliárd forintot fordítottak erre a célra. A program keretében a BA több repülőtér környéki közintézményt, iskolát, könyvtárat, kulturális központot is támogat a lakossági támogatás mellett.

A BA tájékoztatása szerint a zajvédelmi program hatodik fázisa indult el idén áprilisban, a területeket és a szolgáltatások körét a reptér környéki önkormányzatokkal közösen határozták meg, biztosítva ezzel, hogy a program a lehető legnagyobb mértékben igazodjon a lakossági igényekhez. A jogosultak körét az erre a célra létrehozott a weboldalon keresztül bárki megnézheti.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...