hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A hálapénz mint díjtétel

A hálapénz tulajdonképpen egyfajta díjtétel az egészségügyben dolgozók számára, mondta Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában, amit a Weborvos idéz.

„Az orvosi szakmák között van néhány nagyon kritikus pont. Mindannyian jól tudjuk, hogy az aneszteziológusok és a patológusok mellett nagyon hiányoznak az országból a gyerekorvosok is. A gyerekorvoslás utánpótlásával kapcsolatban volt egy nagyon rosszul beállított elgondolási és képzési rendszer. Ráadásul a migráció is nagyon érintette a gyerekorvosokat, nagyon sokan mentek külföldre. Emellett a gyerekgyógyászat is elkezdett specializálódni. Látszik, hogy egy komplex dologról van szó, aminek az eredményeként jelen pillanatban nagyon kevés a gyerekorvos", mondta az InfoRádió Aréna című műsorában, amit a Weborvos idéz.

A hálapénz megszüntetéséhez közösen kitervelt, bizalomra épülő útkereséssel lehet eljutni a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke szerint.

„Azt gondolom, hogy ez részint pénzügyi kérdés, jelentős részben pedig szabályozási kérdés. Több olyan tabukérdésről kell beszélni, és konszenzusra jutni, amik a hálapénz mögött vannak", véli. Ilyen lehet Velkey György szerint az, hogy a hálapénz tulajdonképpen egyfajta díjtétel az egészségügyben dolgozók számára. „A hálapénzt általában azért fizetik, mert bizonyos dolgokat – biztonságot, saját orvost, saját intézményt, vagy az orvos szabadidejét – ezzel megvásárolnak.

Fel lehetne fedni, meg lehetne fogalmazni, hogy ezeknek a tételeknek valóban van-e ára, és hogy ezek jogosultsági alapon úgy járnak-e, ahogy azt elképzeljük", idézi őt a lap.

(forrás: InfoRádió, WebOrvos)
hirdetés

Könyveink