A hajlíthatatlan doktor

Ibsen: Dr. Stockmann

Alánk jön a múlt, mert egyre inkább úgy tűnik, nincsen új a Nap alatt: ismét szinte napi aktualitással bír Henrik Ibsen százhúsz évvel ezelőtt írott darabja, a Népgyűlölőből A nép ellensége címen ismertté lett – és Arthur Miller átdolgozásában – gyakran játszott színmű. Persze, hogy gyakran játszott, hiszen tán nem is lett múlttá.

Legutóbb a Győri Nemzeti Színház (én még a Kisfaludynál tartottam, szegénynél; ugyan, mi lehetett az oka annak, hogy az elcsépelt, számos helyen használatos, ilyenformán eléggé semmitmondó névre sikerült lecserélni az övét?!) tűzte műsorára, és az erkölcsi kérdések iránt eléggé színházi módon fogékony Ács Jánosra bízta a rendezést. Akinek egy voltaképpen példabeszéd szintű történetet kell drámai módon elmeséltetnie színészeivel e példabeszédekre nem igazán fogékony korban.

Merthogy az alaphelyzet szerint dr. Stockmann már-már együgyű módon morális lény. A városa iránti elkötelezettségét, tettrekészségét éppen ezért belső küzdelem, dilemma, tipródás nélkül sorolja második helyre az igazság iránti elkötelezettséggel szemben: a város gazdasági fellendülését, a népek jólétét megsegítő gyógyvíz fertőzött, ilyenformán nemcsak a városkára, hanem az emberiségre veszélyes, ebből dr. Stockmann nem és nem enged. Hiszen számára evidens: ezt kell képviselnie, lesz, ami lesz.