hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Egészségpolitika

A gyógyszerészkamara korszakváltást remél

A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) szeretné lezárni az elmúlt korszakot és újat nyitni, hiszen minden eddigi jobbító szándékuk kudarcba fulladt – ezekkel a szavakkal nyújtotta át Horváth Tamás kamarai elnök a gyógyszerészek 12 pontját Soltész Miklósnak, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetje vezetőjének kedden Budapesten, a kamara székházában.
Horváth Tamás azt mondta, a gyógyszergazdaságossági törvény hatályba lépése óta eltelt három évben folyamatosan próbálták a jogszabály káros hatásait kivédeni, de többszöri módosításaikat, javaslataikat többségében elutasította a politika. Az állam és a szakma közötti bizalom a nullára csökkent – érzékeltette a helyzetet az elnök, majd azt kérte a jelenlévő politikustól, hogy maradjon meg a kamara és a Fidesz közötti jó szakmai kommunikáció.
 
Soltész Miklós kiemelte, hogy a jövőben sem maradnak el a szakmai szervezetekkel folytatott konzultációk, és a frakciószövetség eddig is segítette azt a munkát, amely a szakmai becsület és tisztesség megvédésére irányult. A politikus emlékeztetett, többek között azért is álltak ki a 2006-ban elfogadott gyógyszergazdaságossági törvény egyes passzusait kritizáló kamara mellett, mert olyan támadást indított akkor a kormány a kamarák és a gyógyszerészek ellen, amelynek a következményeit ma is elszenvedik a szakemberek.
 
Kiemelte: pártja programjának középpontjában a család és a kis- és közepes vállalkozások segítése áll, így fontosnak tartják a családi patikák működtetésének lehetőségét, megvédve őket a nagy gyógyszertárláncokkal szemben.
 
Soltész Miklós szerint a multicégeknek is van helyük a magyar gazdaságban, „sőt szeretettel, tárt karokkal várják őket”, mert ezen cégeknek is meglesz a feladatuk és lehetőségük az egészségügyi ágazatban, mert ezen vállalatoknak lehetőségük lesz a gyártást és a kutatás-fejlesztést Magyarországra hozni, ami hasznos az országnak.
 
A Fidesz-KDNP szakpolitikusa hangsúlyozta, a gyógyszerészi kamarát a párt stratégiai szövetségesnek tartja.
 
MTI

MIT KÍVÁN A MAGYAR GYÓGYSZERÉSZ?
 
1. Felelős minisztériumot!
2. Működő hatóságokat, egyértelmű szabályozást!
3. A közjó és a nemzeti érdekek képviseletét, a közegészségügy szolgálatát, a gyógyszertárak nemzeti és gyógyszerészi tulajdonban tartását!
4. A patikaliberalizáció leállítását, a korlátlan patikalétesítés megszüntetését!
5. A patikaláncok korlátozását, a patikaműködtetés szabályozását!
6. A szükségletek figyelembe vételével országosan kiegyensúlyozott gyógyszerellátó struktúrát!
7. A gyógyszerellátás működőképességének helyreállítását és a hatékonyság feltételeinek megteremtését!
8. A gyógyszerész szakmai függetlenségét a gyógyszertár működtetésében és a szakmai munkában egyaránt!
9. A gyógyszerészi szolgáltatások szakmai súlyának és felelősségének elismerését, a gyógyszerbiztonság és a minőségi betegellátás feltételeinek megteremtését!
10. A gyógyszerészi hivatás kompetenciaterületeinek rendezését, a képzés és szakképzés feltételeinek biztosítását!
11. A közhasznot szolgáló hivatásrendiség  visszaállítását, az etikai szabályozás rendbetételét, a kötelező kamarai tagság intézményének helyreállítását!
12. A szakmai önkormányzatiság és a köztestületi jogosítványok helyreállítását!
Továbbá, hogy rólunk többé soha ne dönthessenek nélkülünk!

Kelt, Budapesten 2010. március havában




cimkék

Könyveink