Dr. Matejka Zsuzsanna: nagy a tét!
A gyógyszerészek feladata a gyógyszeres terápia menedzselése!?
Az egészségügyhöz értő szakemberek egyetértenek abban, hogy a népesség egészségi állapotának alakulása meghatározó tényező az ország gazdasági kibontakozásában.
Egyrészről nyilvánvaló, hogy az egészségtelen életmódot folytató munkavállalók teljesítménye, alkotóképessége messze elmarad azokétól, akik az életminőségük megtartása, fejlesztése érdekében tudatosan, nap mint nap cselekednek. Másrészről ugyanakkor az is tény, hogy az utóbbi években Magyarországon is örvendetesen nőtt a születéskor várható élettartam, de sajnos nem az egészségben, hanem a betegségben eltöltött életévek száma emelkedett, ami az amúgy is finanszírozási nehézségekkel küzdő, elégtelen működésű egészségügyi ellátórendszert tovább terheli.
Ki kellen e törni ebből az ördögi körből: ahhoz, hogy az ország a gazdasági felemelkedés útjára lépjen, az egészségben, jó életminőségben eltöltött életéveink arányának kell emelkednie.
Hogyan lehet ezt elérni?
Akik még egészségesek, azoknak ezt az örvendetes állapotot a lehető legtovább fenn kell tartaniuk, akik már valamilyen megbetegedésben szenvednek, azoknak optimalizálódni kell a terápiájukat oly módon, hogy a lehető legtávolabbra tolódjon ki az állapotromlás, a szövődmények kialakulása. Ez utóbbi a betegek és az egészségügy szoros együttműködésével oldható meg sikeresen. Nem véletlen, hogy vannak olyan vélekedések, melyek szerint a jelenlegi gyógyszerkincset alapul véve a betegek helyes gyógyszeralkalmazásával a populációs egészségi mutatók jobban javíthatók lennének, mint a gyógyszerinnovációkkal. Jobban végiggondolva, logikus a megállapítás, mert a jól beállított vérnyomás, vércukor-, koleszterinszint a szív- és érrendszeri katasztrófák valószínűségét nagyságrendekkel csökkenti, és ma még ezek okozzák a legnagyobb minőségi életévveszteségeket.
De mi a valós helyzet?
A szív- és érrendszeri betegségek kezelésére a hatásos, korszerű készítmények rendelkezésre állnak, „elvileg” mindenki számára hozzáférhetők, azaz nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy az árukínálat oldaláról közel 100 százalékos a hozzáférési esélyegyenlőség. De! Mindez semmit nem ér, ha helytelenül, összevissza, ötletszerűen szedegetik a betegek a készítményeket, vagy ki sem váltják az orvos által rendelt, egyébként hatásos gyógyszereket. Az utóbbi években kezd számunkra világossá válni, hogy nem elég a diagnózist felállítani, és a szükséges készítményeket elrendelni, szükség van arra is, hogy a gyógyszeres terápiát nyomonkövessük, monitorozzuk, az úgynevezett célértékek elérését ellenőrizzük, ennek érdekében szükség esetén módosítsuk a gyógyszerelést, a gyógyszerelési hibákat pedig a minimálisra csökkentsük. Mindennek az az előfeltétele, hogy a beteget az egészségügy egyenrangú partnernek tekintse, és a terápia célját, módszerét megértetve, közös döntésen alapulva alakuljon ki a terápiás stratégia.
A hazai és nemzetközi vizsgálatok tömegei igazolják, hogy a legnagyobb halálozást és életminőség-romlást az okozza, hogy a betegek kevesebb mint 30–40 százaléka alkalmazza helyesen a terápiát. Pedig a gyógyszerek idő előtti abbahagyása, ötletszerű használata kidobott pénz mind a beteg, mind a biztosító szemszögéből.
A legnagyobb probléma nem a kórképek kezelésére használt készítmények alkalmazásával van, mert a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint nem fáj és kezdetben panaszokat sem okoz, sőt a csökkentésükre alkalmazott gyógyszerek mellékhatásaitól kezdetben a páciensek rosszabbul érzik magukat, mint a terápia megkezdése előtt! Nagy tehát a csábítás a gyógyszerek elhagyására, mindaddig, amíg az első komoly figyelmeztetés nem jelentkezik. A tanulmányok egyértelműen bizonyítják, hogy az első infarktus vagy stroke után jelentősen javul a betegek terápiás együttműködése.
A mai magyar egészségügyben a betegek jó esetben megkapják a helyes diagnózist és a recepteket az orvostól, de jószerével senki nem követi nyomon, hogy rendszeresen kiváltják-e a szükséges gyógyszereket és helyesen alkalmazzák-e azokat. Hiányzik egy szolgáltatás az eredményes kezeléshez: a gyógyszerterápia menedzselése.
Kinek a feladata az eredményes gyógyszeres kezelés megvalósítása a beteggel együttműködésben?
Hosszú évekkel ezelőtt talán még azt válaszolhattuk volna, hogy a háziorvosé, de napjainkban egyértelművé vált, hogy erre nincs idő és nincs túl nagy szándék az alapellátás orvosainál. Az ő feladatuk markánsan a diagnózis felállítása és a terápia kiválasztása, a helyes gyógyszeralkalmazást a gyógyszerszakértőnek, a gyógyszerésznek kell menedzselnie, neki kell garantálnia, hogy „jót” s „jól” használjanak a betegek.
A gyógyszerterápia menedzselése olyan egészségügyi szolgáltatás, amely egyértelműen érdeke a betegnek, a biztosítónak és a gyógyszer gyártójának, és a gyógyszerészeknek az orvossal, beteggel szoros együttműködésben kell végezniük. Tengerentúli és EU-s példák bizonyítják, hogy az ilyen típusú szolgáltatási együttműködés a terápia eredményességét jelentősen javítja.
E szolgáltatás keretében a gyógyszerészek a következőket tehetik:
- az orvos által rendelt gyógyszerek hatásának és alkalmazási céljának megismertetése a beteggel, a helyes gyógyszeralkalmazás megbeszélése;
- a páciens gyógyszereinek felülvizsgálata, több orvos által rendelt készítmények szűrése, a recept nélküli gyógyszerválasztás és a kiegészítő terápiák kontrollja;
- a krónikusan alkalmazandó készítmények kiváltásának figyelése, figyelmeztetés a következő gyógyszeradag lehívásának szükségességére;
- mellékhatás-figyelés/eredményesség mérés, a célérték elérésének kontrollja: vérnyomás, vércukor, koleszterin, triglicerid stb.;
- javaslattétel gyógyszeradag-, forma-, termékváltásra, helyettesítés;
- gyógyszerelési hibák feltárása, korrigálása (mikor, hogyan, mivel, eltartás stb.);
- unit dose gyógyszeradag elkészítése;
- kiegészítő hatást segítő készítmények, termékek ajánlása.
A fentiek fontosságát és hasznosságát nem nagyon lehet vitatni, a kérdés, hogy mindezt miből lehet megvalósítani? Mert hiába képezünk ki másfélezer gyógyszerészt a metabolikus szindróma gondozására, ha a gyakorlatban nem működik. Számos országban van rá példa, hogy a gyógyszerterápia menedzselést, mint szolgáltatást a biztosító finanszírozza, mert egyértelmű az érdekeltsége a helyes, eredményes gyógyszeralkalmazásban, a szövődmények csökkentésében.
Nálunk erre a jelen finanszírozási helyzetben igencsak kis esély van. Elvileg áttételesen a gyártók is fizethetnék a költségeket, de a napirenden lévő kassza-redukció igencsak lecsökkenti az erre való hajlandóságukat.
Jelenleg tehát marad a patika árrésének a terhére végzett gyógyszerterápia menedzselés. Csakhogy ez a szolgáltatás idő- és szakemberigényes tevékenység, és a patikák alacsony létszámellátottsága mellett nehezen valósítható meg. Azt meg eddig senki nem mérte meg, hogy a gondozott betegek terápián tartása, a lemorzsolódás megakadályozása, a kiegészítő készítmények célzatos vásárlására való ösztönzés mit eredményezhet a gyógyszertári árrés növekedésében. Egy azonban mérés nélkül is biztos: azok a gyógyszertárak, ahol nagy erőfeszítésekkel elindítják a gyógyszerészi gondozást, a terápiamenedzselést mint új típusú szolgáltatást, a páciensek megtartásában és az új betegek megszerzésében versenyelőnyhöz jutnak azokkal a patikákkal szemben, ahol csak kvázi személytelen gyógyszerkiadás történik. Nagy a tét: a szív- és érrendszeri betegségek katasztrofális végkimeneteinek csökkentése, a morbiditási, mortalitási mutatók javítása. Ezért minden érintettnek, a betegeknek, a finanszírozónak, a gyártónak, az orvosoknak és a gyógyszerészeknek érdemes és kell is tennie.
