A gyermekgyógyászat kiemelkedő szakembereit ismerték el
A gyógyító munka, a tudományos kutatás és az oktatás területén elért kiemelkedő eredményeket díjazta a Magyar Gyermekorvosok Társasága. A 2026. évi szakmai elismeréseket november 5-én, a Társaság 69. Nagygyűlésének keretében, Szegeden adták át.
A gyermekkardiológia területén végzett több évtizedes kiemelkedő szakmai és tudományos tevékenységéért, a hazai gyermekszív-transzplantációs program megszervezésében és fejlesztésében vállalt meghatározó szerepéért, valamint a Társaság életében és a kardiológiai szakmai közösségekben végzett példaértékű munkásságáért Ablonczy László, a Gottsegen György Országis Kardiovaszkuláris Intézet Gyermekszív Központjának vezetője, orvosigazgató-helyettes, a Gyermekkardiológiai Osztály osztályvezető főorvosa Schoepf-Mérei Ágost-emlékérmet vehetett át. A rangos kitüntetést a gyermekgyógyászat területén kiemelkedő tudományos, klinikai vagy szervező munkát végző szakemberek elismerése céljából alapították.
A Bókay János-emlékérmet Dezsőfi-Gottl Antal Tivadar, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese, a Gasztroenterológiai és Hepatológiai Osztály vezetője kapta a gyermek-gasztroenterológia és hepatológia területén végzett több évtizedes kiemelkedő gyógyító, oktatói és tudományos tevékenységéért, valamint a Társaság érdekében kifejtett példaértékű munkájáért, szolgálatáért. A díjat a társaság érdekében végzett kiemelkedő munkájáért olyan tag kaphatja, aki a gyermekgyógyászat, a gyermektársszakmák, a gyermekegészségügy, a társasági élet területén elismerésre méltó érdemeket szerzett.
A Petényi Géza-díjat Détár Máténak, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika csecsemő-és gyermekgyógyász rezidensnek ítélték a gyermekegészségügy területén megjelent kiemelkedő tudományos közleményéért. Az End-Tidal Carbon Dioxide Monitoring in Neonates Receiving Therapeutic Hypothermia for Hypoxic-Ischemic Encephalopathy című cikk 2025-ben jelent meg a Pediatric Pulmonology folyóiratban.Az elismerést olyan, szakfolyóiratban az elmúlt évben megjelent vagy közlésre elfogadott, korábban még nem díjazott publikációért ítélik oda, amelynek a pályázó az első vagy egyetlen szerzője.
Az Oláh Éva-emléktollat Bazsó Dóra, a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház főorvosa kapta a Nervus radialis paresis – ritka esete című közlemény első szerzőjeként. Az emléktollat a 2019-ben elhunyt Dr. Oláh Éva, a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának egykori igazgatója tiszteletére alapították. Az elismerést a Gyermekgyógyászat folyóiratban megjelent legjobb esetismertetés első szerzője kaphatja. A díjazott közlemény társszerzői Sinkó Gabriella, Csákváry Violetta, Fülöp Adrienn, Fehér Nóra és Mátrai Ákos, valamennyien a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkatársai.
A Flesch Ármin-díjat Szalai Zsuzsanna Zsófia, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet gyermekbőrgyógyász főorvosa vehette át a hazai országos járó- és fekvőbeteg gyermekbőrgyógyászati ellátás bevezetéséért, életén át tartó példamutató gyógyító tevékenységéért, kivételesen magas színvonalú hazai és nemzetközi oktatói és tudományos pályájának elismeréseként, amely a jövő nemzedékét szolgálja. Az elismerést a neves gyermekgyógyász unokája, Frank Tibor alapította, és a Magyar Gyermekorvosok Társasága ítéli oda olyan kórházi vagy egyetemi klinikai alkalmazásban álló gyermekorvosok számára, akik a mindennapi kiemelkedő gyógyító munka mellett nemzetközi szinten is jelentős tudományos tevékenységet végeznek. Külön szempont a díj odaítélésekor, hogy a kitüntetett orvos különösen sokat tegyen a szegényekért és az elesettekért.
A fiatal gyermekorvosokat és mentoraikat is elismerték
A Veres Gábor-mentordíjjal olyan szakembereket ismernek el, akik kiemelkedő mentori munkájukkal támogatják a fiatal gyermekgyógyászok gyakorlati és elméleti képzését, gyógyító vagy kutatómunkáját. Az idei díjazottak:
- Klinikák és országos intézetek kategóriában: Prof. Dr. Kovács Gábor és Dr. Kovács Gábor Hunor.
- Megyei és városi kórházak kategóriában: Dr. Piegl-Gulácsy Vera.
- Alapellátásban dolgozók kategóriában: Dr. Schriffert Teréz.
A Veres Gábor-ösztöndíj 2026. évi nyertesei a fiatal csecsemő- és gyermekgyógyászok szakmai fejlődését segítő támogatásban részesülnek. Az idei díjazottak:
- Klinikák és országos intézetek kategóriában: Fodor Anna, Bednárik Dániel, Nagy Mária Izabella, Nagy Noémi
- Megyei és városi kórházak kategóriában: Lorencz Péter, Rossitto Patrizio
- Alapellátásban dolgozók kategóriában:Érdi Júlia






















