A főtt étel az emberi evolúció kulcsa?

A főtt étel hipotézis támogatói új bizonyítékokkal álltak elő elméletük alátámasztása érdekében. A Harvard Egyetem tudósa, Richard Wrangham által a köztudatba ültetett elmélet természetesen megosztja a paleoantropológusokat, éppen ezért Wrangham és munkatársai a kétkedők meggyőzésére empirikus bizonyítékokat halmoztak fel, köztük a tűzön készült ételekhez kapcsolódó evolúciós átalakulásokat, mint a belek és a fogak kis méretét.

Az Oregon állambeli Portlandben tartott Evolution 2010 konferencián Christopher Organ mutatta be a Wranghammal közösen felfedezett legújabb bizonyítékait, ami egyben a legszilárdabb is az ember fejlődése és a főtt étel közötti összefüggésekről. Organ – aki szintén a Harvardon folytatja kutatásait – kiszámította, hogy amennyiben az ember egyedileg alkalmazkodott a főtt étel fogyasztásához, akkor kevesebb időt kellett töltenie a rágással, mint más főemlősöknek. Ennek teszteléséhez adatokat gyűjtöttek különböző főemlős fajokról és szemügyre vették a rágási idejük és testméreteik közötti összefüggéseket, számításba véve a különböző fajok egymáshoz való viszonyát.

Egy emberi méretekkel rendelkező főemlős faj elméletben az ébrenlét 48 százalékát tölti rágással, állapították meg a kutatók. Ezzel szemben az ember mindössze 10 százalékban rágcsál naponta, tette hozzá Organ. A kutatópáros ezután megvizsgálta az őrlőfogak méretét is és megállapította, hogy az ember bőven kiesik a főemlősöket jellemző normál tartományból, testméretünkhöz képest jóval kisebbek az őrlőfogaink. Amikor a már kihalt emberszabású fajokat is megvizsgálták, elemzésük kimutatta, hogy a Homo habilis és a vele kortárs Homo rudolfensis fogak tekintetében jól idomul a hasonló méretű főemlősökhöz, ugyanakkor a neandervölgyiek és közvetlen ősünk, a Homo erectus testméretükhöz képest már kis fogakkal rendelkeztek.

Ez megerősíti azt, amit a paleoantropológusok már régóta tudnak, mondta Leslie Aiello, a New York-i Wenner Gren Antropológiai Kutatások Alapítványának elnöke. „A Homo erectus esetében az őrlőfogak jóval kisebbek, mint a korábbi emberszabásúaké” – nyilatkozta. „Ez olyasvalami, amit senki sem tudott megmagyarázni.”

Wrangham egyértelműen a főzéssel magyarázza az eltérést, véleménye szerint 1,8–2 millió évvel ezelőtt a Homo erectus és talán egyik közvetlen őse megízlelte a véletlenül tűzbe esett ételt, és ezek a korai emberek megtanulták a tűz főzésre való alkalmazását. Mivel a főtt ételben a sejtfalak részlegesen lebomlanak, jóval kevesebbet kell rágni az ételt és az emésztése könnyebbé válik, ezáltal több táplálékot vehettek magukhoz őseink. Wrangham bizonyítása szerint az így nyert többletenergia tette lehetővé a nagyobb agy kifejlődését és a komplex társadalmi kapcsolatok kiépülését, kiemelve, hogy a kövületekből nyert bizonyítékok szerint az emberszabásúak agya igen gyors növekedésen esett át a fenti időszakban.

Ezzel együtt más magyarázatok sem zárhatók ki. Ilyen például – az evésnél maradva – a húsban gazdag étrendre való áttérés 1,5–2 millió évvel ezelőtt. Bár a nyers hús emésztése nem könnyű, a korai ember elegendő energiát nyerhetett ki belőle, ha összezúzta a húst, vagy a puhább, tápanyagban gazdagabb részeket fogyasztották, mint a máj és a szív, vélik Wrangham elméletének ellenzői, akik kiemelik, hogy a főtt étel elméletnek van egy igen lényeges buktatója. 

Sajnos mind a mai napig nincs bizonyíték arra, hogy a korai ember képes volt a tűz uralmára a Wrangham által említett időszakban. A legrégebbi bizonyítékok a tűz használatára mindössze 790 000 évre nyúlnak vissza; az izraeli Gesher Benot Ya'aqovnál égett kovaeszközöket, magvakat és kőeszközöket találtak. Aiello szerint amennyiben Wranghamnek igaza van, akkor már 1,5–2 millió évvel ezelőtt széles körben alkalmazottnak kellett lennie a tűzrakó vagy tűgyűjtő helyeknek, máskülönben igen bosszúsak lehettek őseink, amikor a tűz kialudt és a következő lakomáig arra kellett várniuk, hogy a természet újabb tüzet gyújtson nekik.