hirdetés
2025. január. 30., csütörtök - Martina, Gerda.
hirdetés

 

A fogászati ellátás környezeti hatásait vizsgálta a Semmelweis Egyetem

Naponta több mint ötven zsák, vagyis csaknem hatvan kiló veszélyes hulladék keletkezik a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának Oktatási Centrumában, ahol több mint hatszáz beteget látnak el naponta. Egy speciális munkacsoport azt vizsgálja, hogyan lenne csökkenthető a környezeti ártalom. A szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy nemcsak a kezeléseknél, hanem a megelőzésben is fontos szerepe lehet a környezettudatos döntéseknek.

A Health Care Without Harm nevű nemzetközi nonprofit szervezet adatai szerint az egészségügyi rendszerek globálisan az üvegházhatású gáz-kibocsátás 4,4 százalékáért felelnek, ezen belül a fogászati kezelésekből származó kibocsátás 2-5 százalékra tehető.

Ez leginkább a kezelésekre történő utazásokból, ingázásból, a beszerzésekből, az ellátás során felhasznált energiából, illetve a keletkező hulladékból és annak kezeléséből adódik össze – mondja Demeter Tamás, a Semmelweis Egyetemen 2021-ben alakult Munkacsoport a Környezettudatos és Fenntartható Fogászatért egyik vezetője.

Az egyetemi adjunktus hozzáteszi: a szakirodalmi adatok szerint évente 5,9 millió tonnányi hulladék keletkezik az egészségügyben világszerte, ebből Magyarországon 80 ezer. A teljes hulladékmennyiség körülbelül 15 százaléka veszélyes, melynek megsemmisítése speciális eljárással történik, ennek pedig nemcsak a költsége számottevő, de sok energiát igényel és növeli a károsanyag-kibocsátást.

A munkacsoport korábban úgynevezett hulladékauditot végzett a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának Oktatási Centrumában, ahol hét osztályon körülbelül négyszázan dolgoznak és naponta átlagosan 642 beteget látnak el. A vizsgált három napban 168 szemeteszsák gyűlt össze, naponta átlagosan csaknem 60 kilónyi veszélyes hulladékkal.

Az egyéni védőfelszerelések aránya volt a legmagasabb (47%), azon belül pedig a gumikesztyűké (65%) és a nyálkendőké (17%). Majd a papír és nedves törlőkendők következtek (22%), ezután pedig a speciális fogászati hulladékok (12%) és az egyszer használatos műanyag eszközök (10%).

A vizsgált három napban 168 szemeteszsák gyűlt össze, naponta átlagosan csaknem 60 kilónyi veszélyes hulladékkal (Fotó: Demeter Tamás – Semmelweis Egyetem)
A vizsgált három napban 168 szemeteszsák gyűlt össze, naponta átlagosan csaknem 60 kilónyi veszélyes hulladékkal (Fotó: Demeter Tamás – Semmelweis Egyetem)

A munkacsoport célja, hogy az audit során nyert adatok elemzésével csökkenteni tudják a veszélyes hulladék mennyiségét, és felhívják a figyelmet a tudatosabb eszközhasználatra.

Számításaink szerint a többször használatos, sterilizálható nyálkendők és tálcák bevezetésével naponta több mint 7 kilóval kevesebb szemét termelődne. A sterilizáló csomagolások tudatosabb használata 2,3 kilogrammal csökkenthetné a napi hulladékmennyiséget, és a gumikesztyűk használatára is oda kell figyelni, főleg a fogorvostanhallgatók körében, ahol a kesztyűk használatát kiugróan magasnak találtuk – magyarázza Márton Krisztina, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Propedeutikai Tanszékének igazgatója, a munkacsoport társvezetője.

A Fogorvostudományi Kar vizsgálja a lehetőségeket, hogy a tanulmány eredményét mikortól és milyen módon tudják átültetni a napi gyakorlatba.

A szakemberek szerint azonban a fogászat fenntarthatóbbá tételében a legnagyobb szerepe a megelőzésnek lehet, hiszen minél jobban odafigyel valaki a szájápolási szabályok betartására, annál kisebb a veszélye a fogászati betegségek, így a fogszuvasodás, a fogágybetegség és a szájüregi daganatok kialakulásának, amivel a fogászati ellátások száma is csökkenthető.

A környezettudatos választások pedig már az otthoni szájápolás szintjén is megvalósíthatók.

Egy korábbi kutatás szerint például az elektromos fogkefék környezeti lábnyoma messze meghaladja a manuális fogkefékét. Utóbbiak közül pedig érdemes a cserélhető fejű műanyag vagy bambusz fogkefét választani, mert a termékek teljes életciklusát tekintve ezek bizonyultak a legkevésbé ártalmasnak a környezetre – tanácsolja Demeter Tamás.

A kiegészítő szájápolási eszközök közül a szájzuhany kevésbé javallott, hiszen egy újabb elektronikus eszközről van szó, illetve nem megfelelő használatával a lepedék az ínybarázdába tolható ahelyett, hogy eltávolítanánk onnan. Érdemes inkább fogköztisztító kefével, vagy fogselyemmel tisztítani a fogközöket, melyből a hagyományos nylon helyett akár választhatunk komposztálhatót – a lényeg, hogy ne rojtosodjon használat közben.

A fogkrémek közül az egyetemi adjunktus az organikus termesztésből származó gyógynövény alapú fogkrémeket preferálja, néhány alapkritériumot figyelembevéve. Például fontos, hogy tartalmazzon fluoridot, mely erősíti a fogzománcot.

A tradicionális fogkrémek többféle konzerváló, állományjavító szert, kőolajipari melléktermékeket, például mikroműanyagokat tartalmaznak. Ezek nem megfelelő használat esetén irritálhatják a szájnyálkahártyát, illetve élővizekbe kerülve az ökoszisztémákat is károsíthatják. Nyilván kis mennyiségben nem veszélyesek, de érdemes inkább a környezetbarát, természetes összetevőkkel rendelkező termékeket választani – tette hozzá Demeter Tamás.

Az adjunktus kiemelte, hogy a legnagyobb jelentősége a fogkefe minőségének és a tisztítási technikának van: a fog- és szájbetegségek megelőzésében a legfontosabb, hogy rendszeresen és alaposan tisztítsuk az ínybarázda területét és a fogközöket is.

A munkacsoport korábban úgynevezett hulladékauditot végzett a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának Oktatási Centrumában (Fotó: Demeter Tamás – Semmelweis Egyetem)
A munkacsoport korábban úgynevezett hulladékauditot végzett a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának Oktatási Centrumában (Fotó: Demeter Tamás – Semmelweis Egyetem)

(forrás: Semmelweis Egyetem)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink