hirdetés

A dohányzás nem bűncselekmény

Gyenes Géza és Kiss Sándor, a Jobbik képviselői módosító javaslatot nyújtottak be, melyben a vágott dohány jövedéki adójának eltörlését indítványozták. Az egészségügyi bizottság elnöke szerint ugyanis: "az nem bűncselekmény, ha valaki dohányzik".

Gyenes Géza azt mondta: javaslatuk célja az, hogy aki dohányzik, olcsóbban jusson hozzá, de ugyanakkor kevesebb cigarettát szívjon el. Utóbbit a jobbikos orvos-képviselő úgy magyarázta: a vágott dohányt még meg kell sodorni, amely egy "időrabló folyamat", így ebből kevesebbet szívnak majd el, mint a dobozos cigarettából.

Gyenes Géza szerint, ha az emberek ezen szenvedélyéhez szükséges eszközök olcsóbbak lesznek, vagy a bonyolultabb előállítás miatt kevesebbet dohányoznak majd, "akkor ezzel rosszat semmiképpen nem tettek".

Az országgyűlés egészségügyi bizottságának keddi ülésén Heintz Tamás fideszes képviselő bírálta a bizottság jobbikos alelnökének javaslatát. Az Index "Olcsó kapadohányért lobbizik a jobbikos orvos" című cikkét nem kívánta kommentálni, de a bizottság előtt is felolvasta a javaslat indoklását, mely szerint: "a vágott dohány jövedékei adójának a cigaretta jövedéki adó mértékéhez növelése a cigaretta fogyasztás növekedését segíti elő, ami káros az emberi egészségre. A vágott dohány cigarettává sodrása vagy cigarettahüvelybe töltése viszonylag hosszadalmas manuális tevékenység, így kevesebb ideje jut dohányzó embernek a cigarettázásra és kevesebbet is dohányzik, ezáltal az egészségét kevésbé károsítja. A vágott dohány fogyasztása a legszerényebb jövedelműekre jellemző elsősorban. Szociális érzéketlenségre utalna a legszegényebb dohányzók csempész cigaretta fogyasztására való kényszerítése".

Heintz Tamás a korábban általa kezdeményezett a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítására utalva azt mondta, amikor "végre van egy törvény, amit büszkén tarthatunk Európa elé", nem érti, hogy képesek egy ilyen "álindokkal" előállni.

A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által beterjesztett törvényjavaslat három lépésben, idén nyáron, majd jövő januárban és jövő júliusban emelné a cigaretta és a dohánytermékek jövedéki adóját. A hagyományos cigarettához képest nagyobb mértékben emelné a javaslat a vágott dohány jövedéki adóját, amely eddig jóval olcsóbb volt a dobozos cigarettáknál. A nemzetgazdasági miniszter javaslatának célja tehát éppen az, hogy a vágott dohány árát közelítsék a cigarettákhoz. Az Európai Unió Tanácsa már 2002-ben kiadott egy irányelvet, amelyben arra figyelmeztet, hogy mind a cigaretta, mind pedig a cigarettasodrásra szánt, finomra vágott dohány káros a fogyasztók egészségére.

A Jobbikkal ellentétben a Magyar Kardiológusok Társasága a nemrég elfogadott szigorítások ellenére, éppen további szabályokat sürget a dohányzás visszaszorítására. 

A dohányzás visszaszorítása az egyik tényezője annak, hogy eredményeket lehessen elérni az egészséges életmódra való nevelésben. Fontos mérföldkő, hogy a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi törvényt módosították, de nem lehet itt megállni, mert a világon ennél jóval szigorúbb törvények léteznek - mondta akkor Tóth Kálmán, a társaság főtitkára.

(forrás: MTI, Index, MedicalOnline)

Könyveink

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...