hirdetés

 

Dohányzás és egyéb rizikófaktorok a rákhalálozások hátterében

A dohányzás és más rizikófaktorok, köztük az alkoholfogyasztás és a túlsúly a felelősek a rákbetegség miatti halálozások csaknem feléért, ezt állapította meg a témában készült mindeddig legnagyobb léptékű tanulmány.

A rák a második vezető halálozási ok világszerte, és számos daganatos betegségben kulcsszerepet játszanak a kockázati tényezők. Bár a daganatos betegségek kialakulásának pontos okait az orvosok nem tudják, azzal tisztában vannak, hogy egyes rizikófaktorok növelhetik a rák kialakulásának kockázatát.

A The Guardian által ismertetett tanulmány szerint a Washingtoni Egyetem orvosi karának kutatói azt vizsgálták meg, hogy ezek a kockázati tényezők világszerte hogyan járulnak hozzá a rákos halálozásokhoz.

Mint a Lancet című folyóiratban publikált kutatásból kiderült, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a magas testtömegindex (BMI) járul hozzá legjobban a rákos halálozáshoz. A kockázati tényezők évente majdnem 4,45 millió rákos halálesetért felelősek, ami a világ összes daganatos halálozásának 44,4 százalékát teszi ki.

A férfiaknál az 2019-ben bekövetkezett rákos halálesetek fele (50,6 százaléka, azaz 2,88 millió) a kockázati tényezőkre vezethető vissza, a nőknél pedig a rákos haláleseteknek több mint egyharmadában (36,3 százalékában, azaz 1,58 millió halálozásban) játszottak szerepet a rizikófaktorok.

A kutatók eredményeikhez a Global Burden of Diseases, Injuries, and Risk Factors (GBD) 2019 című tanulmány adatainak elemzésével jutottak.

Christopher Murray, a Washingtoni Egyetem orvosi karán működő független globális egészségkutató-intézet (IHME) igazgatója, a tanulmány társszerzője szerint eredményeik arra figyelmeztetnek, hogy a daganatos megbetegedések világszerte továbbra is súlyos közegészségügyi problémát jelentenek.

A rákos halálozások vezető kockázati tényezője a nőknél és a férfiaknál is a dohányzás volt, amelyet az alkoholfogyasztás és a magas testtömegindex követett.

A rizikófaktorral összefüggő rákos halálozások legtöbbször légcső-, hörgő- és tüdőrák miatt következtek be. Ezek a kockázati tényezőknek tulajdonítható összes rákos halálozás 36,9 százalékáért voltak felelősek.

A nőknél a méhnyakrák 17,9 százalékban, a vastag- és végbélrák 15,8 százalékban, a mellrák pedig 11 százalékban vezetett halálozáshoz. A férfiaknál a vastagbél- és végbélrák 13,3 százalékban, a nyelőcsőrák 9,7 százalékban, a gyomorrák pedig 6,6 százalékban okozott halált.

Az öt régió, ahol a tanulmány szerint a kockázati tényezők miatt a legmagasabb volt a rákos halálozási arány: Közép-Európa, Kelet-Ázsia, Észak-Amerika, Latin-Amerika déli része és Nyugat-Európa.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...