hirdetés
2025. augusztus. 23., szombat - Bence.
hirdetés

A bizalom szerepe felértékelődik az egészségügyi szektorban

Globális szinten egyre több orvosi és technológiai innovációval találkozunk az egészségügyi szektorban, de elterjedésük a betegek igényeitől és nyitottságuktól függ. A Roland Berger negyedik “Future of health” tanulmánya azt vizsgálta, hogy a jövő betegeinek igényeit mely tényezők befolyásolják és milyen típusú szolgáltatásban bíznak leginkább az egyes csoportok. A felmérést 19 országban mintegy 2500 ember részvételével végezték el.

Létfontosságú, hogy az egészségügyi ágazat szereplői pontosan ismerjék a jövő betegeit – kik ők, hogyan viselkednek, és mi mozgatja őket. Az eredmények alapján három egészségügyi fogyasztói csoportot azonosítottak a Roland Berger szakértői. A három csoport – a Befogadók, a Követők és a Hezitálók jelentősen különböznek egymástól az orvosi innovációkkal és az egészségügyi ágazatban a világjárványt követő trendekkel kapcsolatos jellemzőik, viselkedésük, elvárásaik és attitűdjeik tekintetében.

 

Az egészségügyi szektor szereplői a holnap betegeinek megértése révén megpróbálhatják aktívan alakítani az egészségügyi ágazat fejlődését – ahelyett, hogy passzívan tennék. Az eredmények alapján az egészségügyi szolgáltatóknak az egyes betegtípusok igényeihez kell igazítaniuk kínálatukat. Az azonban már most látszik, hogy kulcsfontosságúvá válik a bizalom, ezért az ágazatnak komoly erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy legyőzze a betegek szkepticizmusát az innovatív megközelítésekkel és ajánlatokkal szemben” – mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger Magyarországi partnere.

A nyitottság kérdése

A felmérés alapján a legnagyobb bizalmat még mindig a hagyományos egészségügyi szolgáltatók – orvosok, kórházak és gyógyszerészek – élvezik. A megkérdezettek nagy része egyelőre óvatos a magáncégek által nyújtott új, innovatív szolgáltatásokkal kapcsolatban. A betegek akkor lennének hajlandóbbak megosztani adataikat a digitális szolgáltatókkal, ha a személyes előnyökről világosan tájékoztatnák őket és az adatok felhasználása átlátható lenne. Ugyanakkor érdekes eredmény, hogy a megkérdezettek többsége – 63 százalék – számára a lehető legjobb kezeléshez való hozzáférés fontosabb, mint az adatvédelem.

Mit tehetnek az ágazatban érintettek?

A hagyományos egészségügyi szolgáltatókkal szemben a digitális platformok mögött álló vállalatok iránti bizalom nem egyértelmű a betegek részéről, ezért a siker érdekében az új szereplőknek stabil kapcsolatot kell kiépíteniük a jövő pácienseivel. A három csoportba sorolt betegtípusok különböző módon viszonyulnak az egészségügyi rendszerekhez és orvosi ellátásokhoz. A Befogadók 41 százaléka rendszeresen használja az online egészségügyi szolgáltatásokat, és fizet is értük. A Követők számára a kényelem döntő tényező, míg az idősebbek, a Hezitálók jelentős hányada elutasítja a digitális egészségügyi rendszereket.

Az egészségügyi ágazaton belüli hagyományos szolgáltatók potenciálisan elkezdhetnek partnerségeket kialakítani a technológiai vállalatokkal, hogy releváns szolgáltatásokat nyújthassanak, és így bővíthessék értékláncukat az ágazatban.

(forrás: emeraldpr.hu)

Könyveink

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...