hirdetés

 

A BCG-oltás nem biztosít hosszú távú védettséget a Covid-19 ellen

Nem biztosít hosszú távú védettséget a Covid-19 vagy a betegség súlyos formái ellen a BCG-oltás, derítették ki quebeci kutatók, akik az elsők között vizsgálták a vakcina hosszú távú hatását a kanadai szövetségi állam oltási regiszterét felhasználva.

Az eredetileg a tuberkulózis ellen kifejlesztett BCG (Bacille Calmette-Guérin) vakcinának hosszan tartó, általános immunstimuláló hatása is van, ezért a járvány kezdetén sok kutató úgy vélte, hogy az új koronavírus okozta Covid-19 ellen is hatásos lehet.

A kanadai Nemzeti Tudományos Kutatóintézet (INRS), a Sherbrooke-i Egyetem, a Montreali Egyetem és a Lavali Egyetem kutatói a Vaccine című folyóiratban közzétett tanulmányukban összehasonlították Covid-19-betegségen átesett embereknek és egy kontrollcsoportnak a gyermekkori beoltottságát.

Korábbi tanulmányokban tudósok kimutattak lehetséges összefüggést a lakosság BCG-vel való átoltottsága és a Covid-19 halálozási rátája között. A kanadai kutatócsoport szerint azonban azok módszertanai nem vizsgálták, hogy azok, akiket beoltottak BCG ellen, ugyanazok-e, akiknek jobbak a túlélési kilátásai,  és nem vettek számításba bizonyos tényezőket, amelyek torzíthatják az eredményeket.

Tanulmányunk meggyőzően kimutatta azt, hogy a BCG, amelynek erős immunstimuláló hatása van, nem biztosít nagyon hosszú távú védettséget a Covid-19 ellen. Nem ezt az eredményt reméltük, de végül is ez a releváns kérdés lekerülhet az asztalról, mondta Jacques Pépin, a tanulmány első szerzője.

Még ha eredményünk negatív is lett, fontos, hogy megismertessük azt a közvéleménnyel, mivel ellentmond a korábbi tanulmányoknak, amelyeknek fontos módszertani gyengeségeik voltak. Eredményünk a lehető legigazoltabb, amely e kérdésről rendelkezésre áll, tette hozzá Marie-Claude Rousseau professzor.

A kutatók 2020 márciusa és októbere között 920 Covid-19-en igazoltan átesett embert és egy 2123 fős kontrollcsoportot vizsgáltak, amelynek tagjai nem fertőződtek meg az új koronavírussal. Összehasonlították oltottsági állapotukat a quebeci oltási regiszter alapján. Megállapították, hogy a Covid-19-en átesettek 54 százaléka kapott gyermekkorában BCG-oltást, a kontrollcsoportban pedig ez az arány 53 százalék volt.

A kutatók elemzésükben figyelembe vettek olyan tényezőket is, mint az illető foglalkozása, neme, kora, anyagi helyzete, és azt is, hogy városban vagy vidéken él-e.

Bár reméltük, hogy megfigyelhetünk bizonyos kicsiny védőhatást, az eredményeken nem csodálkoztunk. Minden résztvevő évtizedekkel ezelőtt kapta meg az oltást. Azoknál sem találtunk védőhatást, akik az 1970-es évek elején kapták meg. Ugyanakkor a tanulmányba bevontak száma korlátozott volt, ami csökkenti a csekély védőhatás észlelésének a lehetőségét, tette hozzá Rousseau.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....