hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

"Úgy mentem el, hogy nem mentem el"

Sokkal jobb a stroke-on átesettek esélye a gyógyulásra ma, mint 25 éve, mondja a dehir.hu-n Csiba László, aki negyed évszázadon át vezette a neurológiai klinikát.

Csiba László neurológus professzor 2012-ben elnyerte az év orvosa díjat, s számos hazai, illetve nemzetközi elismerés mellett megkapta a Francis Crick-díjat is. A professzor 25 éven át vezette az ország egyik legpatinásabb szakmai műhelyét, a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikáját. Az igazgató negyed évszázad után köszönt le, hivatásának azonban korántsem mondott búcsút, írja a lap.

„Úgy mentem el, hogy nem mentem el, ezért nagy búcsúzás sem volt a kollégáktól” – nyilatkozta Csiba László neurológus professzor a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában. Nem tervezi, hogy végleg elszakadjon, csupán az igazgatói posztot és az azzal járó teendőket adta át. Több olyan pályázat van, amely kötelezővé teszi számára, hogy fenntartsa a kapcsolatot mind a kollégákkal, mind pedig a betegekkel, emellett pedig a kutatásokban és az oktatásban is részt kíván venni.

„A sors vagy a jó isten nagy ajándéka, hogy megélhettem azt, hogy egy olyan áttörés született másfél évvel ezelőtt a szélütés, azaz a stroke kezelésében, amellyel nem csak ápolni tudjuk a betegeket, hanem tényleg javítani az állapotukon és megmenteni őket a bénulástól” – mondta a professzor, majd hozzátette, hogy az országban a debreceni Neurológiai Klinikán végzik a legtöbb vérrögoldó kezelést.

A teljes információ

(forrás: Dehir.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés