2025. június. 01., vasárnap - Tünde.
hirdetés
hirdetés

Egészséges emberek vitatkoznak arról, hogy a halálos betegeknek mihez van joguk

Ezúttal a Momentum szervezett eutanáziával kapcsolatos konferenciát, amelyről a Magyar Hang számolt be.

Bízik benne, hogy legkésőbb áprilisban döntés születhet a strasbourgi bíróságon – a többi közt erről beszélt Tóth Balázs ügyvéd, az ALS-ben szenvedő Karsai Dániel jogi csapatának tagja egy csütörtöki konferencián. Karsai az aktív eutanázia lehetőségéért küzd, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, ahol tavaly novemberben meg is hallgatták őt.

Tóth szerint „abszurd, groteszk is, hogy egészséges emberek vitatkoznak arról, hogy az ALS-ben szenvedő betegeknek mihez van joguk”. Példaként elmondta, az aktív eutanáziát lehetővé tevő Hollandiában és Svájcban sem automatikus annak engedélyezése, nagyságrendileg az esetek egyharmadában megtagadják azt a kérelmezőktől, mert például az illető fizikai betegsége vagy mentális állapota ezt nem indokolja. A strasbourgi tárgyalásra készülve ők maguk is igyekeztek áttekinteni a külföldi eljárások tapasztalatait, és egyetlen olyan esetet sem találtak, ahol drámai visszaélés történt volna.

Zeller Judit, a TASZ jogásza szerint, ha szigorúan alapjogi szempontból nézzük, az sem lehet érv az eutanázia ellen, hogy az egészségügy rosszul működik, és lehet, hogy emiatt inkább többen fejeznék be életüket. – Az állam nem hivatkozhat arra, hogy rosszul működik, és ezért ő alapjogokat korlátoz – szögezte le.

Iványi Gábor elmondta, 2019-ben az ábrahámita vallások, vagyis a zsidók, keresztények és muszlimok közös nyilatkozatot írtak alá a Vatikánban, hogy el kell utasítani az eutanáziát azon az alapon, hogy az életet egyedül Isten veheti vissza, így bűn az öngyilkosság is. Ugyanakkor a kérdés szerinte nézhető afelől is, hogy egy szenvedő ember kér segítséget. Ilyenkor az orvos, szakember, aki ebben segít, nem gyilkolni akar, hanem a szenvedést megszüntetni, amivel a méltóság megőrzésében segít, vagyis nem bűnt követ el, hanem azt teszi, ami tőle telik. Szerinte pedig Isten azt nézi, hogy mi az, ami az embertől telik az adott pillanatban.

Kovács József bioetikus szerint „az aktív eutanázia nagyon kemény dolog, mert olyan következményei lehetnek, amit előre nem biztos, hogy kiszámíthatunk”. Például ha egy szegény ember szenved, és nincsenek hátérintézmények az ellátására, és a családjának kell őt ápolnia, akkor a beteg érezheti úgy, hogy inkább eutanáziát kellene kérnie. Szerinte az eutanáziát a gazdag társadalmakban lehet inkább elképzelni, mert ahol hiányos az egészségügyi és szociális ellátás, ott az eutanáziából egyfajta menekülés is lehet.

A teljes beszámolót ITT olvashatja

Fotó: AdobeStock
Fotó: AdobeStock

(forrás: Magyar Hang)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....