"Az is jó lenne, ha Szócska Miklós önként távozna"

„Az egészségügyért felelős államtitkár indította el a kórházak államosításához szükséges politikai és jogi munkát. Ez az egész ötlet úgy rossz, ahogy van. Szócska és csapata abból a naiv feltételezésből indul ki, hogy a betegellátás és a megelőzés területén működhet a szocialista tervgazdálkodás: mindenki annyi és csak annyi ellátásban részesülhet, ami a központ szerint neki jár. Ez a börtönegészségügy modellje. Az elgondolás jól működhet ott, ahol a rabok is meg az ott dolgozó orvosok is parancsra ugráltathatók. Egy piacgazdaságban, ahol az orvosok is meg a betegek is választani akarnak, méghozzá a számukra legfontosabb dolgokat illetően, semmi sem fog úgy működni, ahogy azt az Arany János utcai minisztérium irodáiban három-négy számolóember optimálisnak gondolja. A betegek a saját egészségükért, az orvos és a szakdolgozók az egzisztenciájukért és a jövedelmükért igenis küzdeni fognak.

Másfelől viszont Szócska elképzelésének – többé-kevésbé nyíltan is kimondott – racionális magva is van. Nevezetesen az, hogy kiélezve a kormányzó párton belüli ellentéteket, vagyis emelve a politikai tétet, az eddig önkormányzati kézben lévő kórházak államosításával az államtitkár talán rá tudja kényszeríteni az egészségügyre amúgy oda sem figyelő Orbán Viktort 30–50 vidéki kiskórház bezárására. Mert hogy – és ebben az államtitkárnak igaza van – valóban indokolt lenne a fekvőbeteg-kapacitások koncentrációja, a Molnár Lajos által megkezdett kapacitásszűkítés folytatása. Ahogy a Zöld könyv írta: „…a kórházak szétaprózódott telephelyei és osztályai nem képesek a szabályoknak megfelelő, biztonságos, minőségi ellátást nyújtani”. Ebből az átszervezésből 18 hónap alatt semmi sem valósult meg, illetve csak annyi, hogy megszűnt a 2007-ben megalapított Egészségbiztosítási Felügyelet, és rögtön a kormányalakítást követően, a hárompontos Szócska-csomag keretében – ideiglenes rendelkezésként – felfüggesztették az ún. minimum-rendeletet. (Ez írta elő, hogy egy-egy kórházban hány orvosnak, nővérnek és milyen műszereknek kell lenniük.) Ez nem csak azért baj, mert a betegeknek nincs hova fordulniuk, ha panaszuk van, vagy ha megbízható adatokat keresnek arról, hogy melyik kórházban milyen minőségű az ellátás. A szaktárca saját magát fosztotta meg attól a lehetőségtől, hogy független és objektív forrásból származó adatok alapján döntsön egy-egy intézmény vagy osztály bezáratásáról. Márpedig a kisvárosi kórházak bezárása politikailag igencsak kényes ügy, hiszen a Fidesz alapjában véve a kisvárosi politikusok pártja. Durva, de anatómiailag pontos hasonlattal élve, saját magukat kellene tökön szúrniuk. Akkor mi fog történni január 1. után?” – teszi fel a költői kérdést Mihályi Péter, majd áttér arra, hogy a szaktárcát megkerülve, s törvények sorát megváltoztatva hogyan szüntette meg a Fidesz-frakció a 150 éves magyar társadalombiztosítást? Annak ellenére , hogy Orbán programjában nem szerepelt az egészségügy államosítása, a társadalombiztosítás felszámolása, de az üzleti biztosításra való áttérés sem. Az egészségügyért felelős miniszter és államtitkár sem írt le ilyesmit a Semmelweis Tervben.

Mihályi végül az államtitkárnak is tesz egy javaslatot: „És az is jó lenne, ha Szócska Miklós önként távozna pozíciójából – nem megvárva, amíg az egészségügy átszervezésénél sokkal fontosabb ügyek kapcsán más erők penderítik ki az államtitkári bársonyszékből. A Magyar Köztársaság jövője szempontjából van jelentősége annak, hogy mikor, hányan és milyen körülmények között mernek hátat fordítani Orbán Viktornak.”