"Az anyjuk sem látja őket így"
Meztelen, síró, nyomorult emberekkel találkozik Siklósi Gábor; ahogy mondja, az anyjuk sem látja őket így. Ha segít rajtuk, ez neki is jó. Szüksége van rá az önbecsüléséhez, írja a Népszabadság.
Sosem bánta meg, hogy mentőápolónak ment, de néha azért úgy érzi: elég volt. Nem egy-egy megrázó eset miatt. Akkor van elege, amikor a mentőzés elkezd munkává válni. Merthogy szerinte csak az a munka, amikor átveszi és kitakarítja a mentőautót – a többi életforma.
Ma már a Mentőrobogó Szolgálat vezetője a 33 éves fiatalember. Két keréken is jó néhány életet megmentett.
Segíteni jó: ezt tapasztalta meg Gábor Haitin, Afganisztánban vagy a Gázai övezetben is. A világ legkülönbözőbb pontjaira a Rescue 24 nemzetközi mentőcsapat tagjaként jutott el. Amikor efféle helyekről hazatér, még azt is értékelni tudja, hogy jön a víz a falból, és kezet moshat. Haitin már tizenhét órával a földrengés után ott állt a negyven fokban, egy sátorban berendezett ambulancián, amely előtt kígyózó sorokban vártak a helyiek. A Gázai övezet egyik kórházában sebesülteket látott el, Afganisztánban újraélesztést oktatott.
Sokkal inkább megviselik a lelki sérülések, mint a fizikaiak. Meghalt egyszer Budán egy motoros, segíteni már nem tudtak neki. Fél óra múlva az apa érkezett a baleset helyszínére, és zokogva-kiabálva ölelte át a fiát. Mentősökként vissza kellett menniük, de hát hogyan tudtak volna segíteni az apán…?
