hirdetés

90 járóbeteg-szakrendelésen indul el az új Járóbeteg Irányítási Rendszer

November 1. és 15. között kilencven járóbeteg-szakrendelésen indul el az új Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR), közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az EgészségAblak új funkciójáról.

Rétvári Bence elmondta: a betegek mostantól országos, egységes, digitális rendszerben kapnak időpontot, első ütemben öt járóbeteg-szakrendelésre; a rendszer 2024. márciusáig fokozatosan bővül további rendelésekre. Az új országos rendszerben lefoglalt időpontok megjelennek az EgészségAblak mobilalkalmazásban is.

Az új digitális rendszer az alábbi 90 intézményben indul el:

Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, Bajai Szent Rókus Kórház, Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Balmazújvárosi VESZ Városi Egészségügyi Szolgálat Nonprofit Kft., Batthyány Kázmér Szakkórház, Békés Vármegyei Központi Kórház, Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Bugát Pál Kórház, Csolnoky Ferenc Kórház, Csongrád Vármegyei Dr. Bugyi István Kórház, Csongrád-Csanád Vármegyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely - Makó, Csornai Margit Kórház, Deák Jenő Kórház, Debreceni Egyetem, Dél-Pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, Dombóvári Szent Lukács Kórház, Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet, Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő, Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Flór Ferenc Kórház Kistarcsa, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő, Gróf Tisza István Kórház, Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház, Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet, Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, Jászberényi Szent Erzsébet Kórház, Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet, Jávorszky Ödön Kórház, Kanizsai Dorottya Kórház, Karolina Kórház - Rendelőintézet, Károlyi Sándor Kórház, Kátai Gábor Kórház, Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Kft., Keszthelyi Kórház, Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza, Kistérségi Járóbetegellátó Központ, Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet, Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi Központ, Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet, Magyar Imre Kórház, Manninger Jenő Baleseti Központ, Margit Kórház Pásztó, Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Mátrai Gyógyintézet (Mátraháza), MÁV Kórház és Rendelőintézet Szolnok, Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet, Misszió Egészségügyi Központ, Mohácsi Kórház, Nagyatádi Kórház, Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet, Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház, Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet, Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet, Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, Országos Mozgásszervi Intézet OORI, Országos Onkológiai Intézet, Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet ORFI, Ózdi Almási Balogh Pál Kórház, Parádfürdői Állami Kórház, Pécsi Tudományegyetem, Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet, Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház, Selye János Kórház, Semmelweis Egyetem, Siklósi Kórház Humán-Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft., Siófoki Kórház-Rendelőintézet, Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház, Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vámegyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet, Szarvasi Szakorvosi Egészségügyi Szolgáltató Kft., Szegedi Tudományegyetem, Szent Borbála Kórház, Szent Damján Görögkatolikus Kórház, Szent László Kórház Sárvár, Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros, Szigetvári Kórház, Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Tolna Vármegyei Balassa János Kórház, Tüdőgyógyintézet Törökbálint, Uzsoki utcai Kórház, Vaszary Kolos Kórház Esztergom, Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet.

(forrás: MTI)

cimkék

Könyveink

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...