hirdetés

80 év felett előzetes igénylés nélkül kézhez kapják a Gondosórát

Újabb mérföldkőhöz érkezik a kormány által indított Gondosóra program. Április 1-től azok a 80 év feletti magyar állampolgárok, akik még nem rendelkeznek Gondosórával, előzetes igénylés nélkül megkapják az ingyenes jelzőkészüléket, amellyel nemcsak egészségügyi vészhelyzet esetén, hanem bármely egyéb esetben is segítséget lehet kérni, közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.

A politikus a Miniszterelnöki Kabinetiroda által eljuttatott közleményben azt írta: az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás, továbbá az idősek hozzátartozói biztonságban tudhassák szeretteiket.

A Gondosóra ingyenes, egyszerűen használható jelzőeszköz, amely egy gombnyomásra közvetlen kapcsolatot teremt a 0-24 órában elérhető diszpécserközponttal, emelte ki, hozzátéve: már több mint 750 ezer állampolgár rendelkezik Gondosórával, amely eddig 40 ezer alkalommal járulhatott hozzá életmentéshez és csaknem félmillió esetben nyújtott általános segítséget.

Nyitrai Zsolt arról számolt be: a széleskörű társadalmi igényeknek megfelelően a program új szakaszba lép annak érdekében, hogy a Gondosóra által nyújtott biztonsági háló az idősebb korosztály számára minél egyszerűbben hozzáférhető legyen. A 80 év feletti állampolgárok 2025 áprilisától a lehető legkönnyebben, előzetes igénylés nélkül kézhez kapják a Gondosórát.

A Gondosórát minden esetben a Magyar Posta kézbesíti, a címzetteknek nincs más teendőjük, mint átvenni a csomagot és töltőre helyezni a készüléket, amin keresztül teszthívást indítva egyeztetni tudják adataikat és megadhatják az általuk preferált kontaktszemélyt. A hozzátartozók pedig az ingyenes Gondosóra applikáción keresztül kísérhetik figyelemmel szeretteik bejelentéseit.

A Gondosórához való egyszerűsített hozzáféréssel több százezer idős, magyar állampolgár kapja majd meg az alanyi jogon biztosított eszközt, és fér hozzá az ingyenes szolgáltatáshoz, áll a közleményben.

(forrás: MTI)

cimkék

Könyveink

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...