hirdetés
2025. október. 22., szerda - Előd.
hirdetés

70 százalékkal több pénz az alapellátásnak

Cél a lakosságközeli ellátások, mint az alapellátás megerősítése, a pálya vonzóbbá tétele az alapellátás szereplői számára.

2017. június 1-jétől havi 260 ezer forintról havi 390 ezer forintra emelkedett a háziorvosi rezsitámogatás összege. Az erről szóló kormányrendelet 2017. július 26-án jelent meg a Magyar Közlönyben. A kormány kiemelt célja az alapellátás megerősítése, hiszen csak arra épülhet a jól működő egészségügyi rendszer.

Célunk a lakosságközeli ellátások, mint az alapellátás megerősítése, a pálya vonzóbbá tétele az alapellátás szereplői számára. Éppen ezért 2009-hez képest 2016-ban már 50 százalékkal, 2018-ban pedig 70 százalékkal több pénzt biztosítunk az alapellátás támogatására.

Míg egy praxis finanszírozása a 2010-es kormányváltáskor átlagosan évente 10,5 millió forint körül volt, mára ez 16,2 millió forintra emelkedett. Az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályokkal párhuzamosan az alapellátás keretében is több alkalommal finanszírozási díjtétel-emelés valósult meg. A 2015-ös 10 milliárd forintos többlettámogatás után a kormány tavaly újabb 14 milliárd forint pluszforrást biztosított az egészségügyi alapellátás megerősítésére. Ennek keretében 10 milliárd forintot kaptak a háziorvosok és a házi gyermekorvosok.

A kormány döntése értelmében 2017. június elsejétől minden területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosi praxis havi 130 ezer forinttal kap többet rezsitámogatásként. A plusztámogatást a háziorvosok az év hátralévő részére és jövőre is megkapják. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) 2017. június 1. napjáig visszamenőlegesen fizeti ki a rezsitámogatás összegét a területi ellátási kötelezettségű háziorvosi szolgálatokat működtető szolgáltatók részére.

A pénz várhatóan néhány napon belül megjelenik az érintettek bankszámláján. A kormány a továbbiakban is elkötelezett az alapellátás fejlesztése mellett, így a következő háziorvosi támogatás a tervek szerint a jövő évben, március elsejével indulhat.

Könyveink

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...