hirdetés
2025. július. 19., szombat - Emília.
hirdetés

330 kilométer a ritka betegekért

330 ritka betegséggel élő magyar ember és a családjaik életén szeretne segíteni az a két magyar kalandor, akik április 5-én indulnak kutyaszános expedícióra az Északi-sarkra. Túrájukra virtuálisan minden jórézésű honfitársunkat magukkal viszik, akik jelképesen örökbefogadnak egy-egy kilométert a kalandból.

Szigetvári Eszter és Őry István egy ruhagyártó cég nemzetközi pályázatán elindulva nyerte el a lehetőséget, hogy részt vehessenek egy északi-sarki kutyaszános kalandban, ahol 330 km kell megtenniük 5 nap alatt. Lelkesen készülnek a kivételes kalandra, de mindeközben nem feledkeztek meg azokról sem, akik kevésbé szerencsések.

Hosszú nappalokon és éjszakákon fogunk bolyongani a nagy fehérségben, szinte segítség és támpont nélkül – meséli Őry István. – Számunkra ez a magunkra utaltság és magány hatalmas öröm és kaland lesz, életünk egyik legszebb kihívása. A visszajelzések alapján nagyon sokan cserélnének most velünk. Azonban arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy sokan vannak olyanok közöttünk, akiknek az egész életét hasonló viszonyok között kell leélniük! Elszigetelten, ismeretlen utakon, társak nélkül, a semmi közepén. Ők a ritka betegek, és gyakran évtizedeket kell bolyonganiuk az egészségügy útvesztőiben, hogy egyáltalán beazonosítsák a betegségüket. Túratársammal, Eszterrel a ritka betegeket segítő Mentőöv segélyvonal számára gyűjtünk most adományokat.

A világon több mint 6000-8000 különböző ritka betegséget tartanak számon, amelyek nagy része olyan, amik csak minden tízezredik vagy százezredik embertársunkat érintik. Az életveszélyes, többnyire genetikai eredetű megbetegedések elszenvedői nagy része kisgyerek. Orvosaik nem mindig tudják beazonosítani a betegségüket, így a hozzátartozók diagnózis, kezelések és információ hiányában, szinte minden remény nélkül küzdenek a betegséggel. Ezek a családok pont olyan útkeresők, mint Eszter vagy István lesznek sarki túrájuk során. A Mentőöv Segélyvonal (http://mentoov.rirosz.hu) indulása óta 500 családnak nyújtott információt, reményt, segítséget a betegségek diagnosztizálása, a teljes élet felé. A kezdeményezés azonban most maga is életbenmaradásért küzd, a fenntartásához 1 millió forintra van szükség.

Szigetvári Eszter és Őry István felismerve a probléma súlyosságát, az ügy mellé álltak, 330 km-ük minden kilométerét jelképes örökbefogadásra ajánlják fel, ezzel segítve a ritka beteg családok életét. Hogyan is kapcsolódik az ő 330 kilométerük a ritka betegek családjaihoz? A Mentőöv Központ az eddigiekben évente körülbelül 330 családnak tudott segítséget nyújtani, és idén is hasonló számú segélykérésre számítanak. Így minden egyes kilométer örökbefogadása egy ritka betegséggel élő gyermek és a hozzátartozói megsegítését jelenti. Ebben kérjük a barátaink, ismerőseink és a világ különböző pontjain élő minden magyar honfitársunkat” – mondja Szigetvári Eszter.

A cél érdekében létrejött a kampány adománygyűjtő honlapja (http://kalandorok.rirosz.hu/), ahol bárki megteheti felajánlását. A közösségi gyűjtésben magánszemélyek és vállalatok vagy munkahelyi közösségek adományait egyaránt várják. A támogatók számára a létfonotosságú segítségnyújtás örömén túl más meglepetés is vár. Nevük felkerül arra a zászlóra, amit Eszter és István elvisz a túrájukra, valamint adományával mindenki részt vehet a visszaérkezésüket követő élménybeszámoló előadáson is. Így jelképesen ők is részt vesznek a kalandban, nevük és jókívánságuk az Északi-sarkon fogja kísérni a résztvevőket.

(forrás: RIROSZ, MedicalOnline)

Könyveink

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Szüléshez társuló pszichiátriai zavarok - Különös tekintettel a gyermekágyi lehangoltság kérdéskörére

    A hangulatzavarok egyik legérdekesebb területe...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...