2/3. Költséghatékonysági elemzés
A teljes körű gazdasági elemzések egyik fajtája a költséghatékonysági elemzés (CEA – cost-effectiveness analysis).
A költséghatékonysági elemzés segítségével egy új egészségügyi technológia által generált többletköltséget viszonyítjuk a technológia által generált egészségnyereség-többlethez. Az elemzés során a költségeket és a megtakarításokat pénzegységben, az egészségnyereséget természetes biológiai vagy orvosi egységben (pl. mmol/l koleszterinszint-csökkenés, Hgmm vérnyomáscsökkenés, nyert életévek, egészségben töltött napok száma) kifejezve mérik. Az értékelés alapja egy hányados, az inkrementális költséghatékonysági ráta (ICER), ahol a költségek és a hatásosság növekményét viszonyítjuk egy referenciaértékhez, például egy már finanszírozott egészségügyi technológia költséghatékonysági rátájához. ICER = Dköltség / Dhatásosság
A költséghatékonysági mutató azt fejezi ki, hogy egy egységnyi hatásosságváltozás mekkora költségtöbblettel érhető el; azaz egy egységnyi hatás elérésének mekkora a fajlagos költsége. Az elemzés nézőpontjának függvényében a költségek közé sorolhatjuk az egészségügyi vagy a teljes társadalmi ráfordítást. Egy-egy új egészségügyi technológia befogadási döntése kapcsán leggyakrabban finanszírozói (ld. OEP – Országos Egészségbiztosítási Pénztár) nézőpontból vizsgálódunk.
A költséghatékonysági elemzésnek alapvetően két korlátja van, s ez meghatározza alkalmazási területeit. Mivel a költséghatékonysági elemzés csak egy meghatározott dimenzióban képes az egészségnyereség változását mérni, nem teszi lehetővé olyan technológiák összehasonlítását, amelyek másmás dimenzióban hoznak létre változást az egészségi állapotban (csípőprotézis-beültetés vs. tüdőtranszplantáció vs. új vérnyomáscsökkentő tabletta). Ezzel az elemzési módszerrel tehát csak olyan egészségügyi technológiák költséghatékonysága vethető egybe, amelyek azonos orvosi vagy biológiai paraméterben eredményeznek egészségiállapot-változást. Ezek közül állíthatunk fel egy rangsort aszerint, hogy melyik eljárás állít elő kisebb költséggel egy egységnyi egészségnyereséget. Így a költséghatékonysági elemzések csak korlátozottan használhatók befogadáspolitikai döntések előkészítéséhez, hiszen nem alkalmasak például a közfinanszírozott ellátások teljes körének a meghatározására, a biztosítottak részére járó alapcsomag újradefiniálására. Ugyanakkor a módszer alkalmas lehet olyan egyedi befogadási döntések előkészítésére, amelyekben például egy új vérnyomáscsökkentő gyógyszer támogatását bírálják el, figyelembe véve a korábbi vérnyomáscsökkentő szerek költséghatékonysági elemzéseit.
A költséghatékonysági elemzés másik korlátja, hogy csak egyetlen dimenzióban tudja mérni az egészségi állapot változását még akkor is, ha az adott egészségügyi eljárás más dimenziókban
is nyilvánvalóan egészségiállapot-változást okoz. Például a túlélést vagy a progressziómentes túlélést meghosszabbító kemoterápiás gyógyszereknek komoly mellékhatásaik is vannak, ám ezeket nem tudjuk egyetlen természetes egészségiállapot-dimenzióba foglalni. Megtehetjük azonban, hogy a mellékhatásokat nem az egészségi állapot változásai között (vagyis a költséghatékonysági ráta nevezőjében), hanem a költségek között (vagyis a számlálóban) szerepeltetjük. A kemoterápiás kezelések kapcsán jelentkező hányinger hatását például a mellékhatás tüneti kezelésére szolgáló hányáscsillapító gyógyszerek költségének beszámításával vehetjük figyelembe. Az egyéb hatásokat tehát a költségek, azaz a számláló változásában tüntetjük fel, a pozitív hatásokat költségcsökkentő, a negatív hatásokat költségnövelő előjellel. Bár ezzel a metódussal bővíthető a költséghatékonysági elemzések alkalmazási köre, sok mellékhatás együttes előfordulásakor jóval nehezebben interpretálható eredményeket és kevésbé megbízható következtetéseket kapunk.
A költséghatékonysági elemzéseket illetően az a legcélszerűbb, ha az egészségnyereséget kemény végpontban (pl. nyert életév, fatális szívinfarktusok száma stb.) mérjük. Köztes végpont (pl. Hgmm vérnyomáscsökkenés vagy mmol/l koleszterinszint-csökkenés) esetében a modell csak akkor ad megbízható eredményt, ha a köztes végpontot az adott gyógyszercsoportra megbízható vizsgálattal validálták, azaz a köztes végpontban bekövetkező javulás bizonyosan javítja a várható túlélést és/vagy a betegek összesített életminőségét. A részletezett korlátok miatt a klasszikus költséghatékonysági elemzés kezd kiszorulni a döntéshozatalban alkalmazott értékelési módszerek közül. Ezzel párhuzamosan a költséghatékonyság-elemzés fogalmát egyre gyakrabban használják tágabb értelemben, a teljes körű gazdasági elemzés szinonimájaként.
teljes körű gazdasági elemzések egyik fajtája a költséghatékonysági elemzés (CEA – cost-effectiveness analysis). A költséghatékonysági elemzés segítségével egy új egészségügyi technológia által generált többletköltséget viszonyítjuk a technológia által generált egészségnyereség-többlethez. Az elemzés során a költségeket és a megtakarításokat pénzegységben, az egészségnyereséget természetes biológiai vagy orvosi egységben (pl. mmol/l koleszterinszint-csökkenés, Hgmm vérnyomáscsökkenés, nyert életévek, egészségben töltött napok száma) kifejezve mérik. Az értékelés alapja egy hányados, az inkrementális költséghatékonysági ráta (ICER), ahol a költségek és a hatásosság növekményét viszonyítjuk egy referenciaértékhez, például egy már finanszírozott egészségügyi technológia költséghatékonysági rátájához. ICER = Dköltség / Dhatásosság
A költséghatékonysági mutató azt fejezi ki, hogy egy egységnyi hatásosságváltozás mekkora költségtöbblettel érhető el; azaz egy egységnyi hatás elérésének mekkora a fajlagos költsége. Az elemzés nézőpontjának függvényében a költségek közé sorolhatjuk az egészségügyi vagy a teljes társadalmi ráfordítást. Egy-egy új egészségügyi technológia befogadási döntése kapcsán leggyakrabban finanszírozói (ld. OEP – Országos Egészségbiztosítási Pénztár) nézőpontból vizsgálódunk.
A költséghatékonysági elemzésnek alapvetően két korlátja van, s ez meghatározza alkalmazási területeit. Mivel a költséghatékonysági elemzés csak egy meghatározott dimenzióban képes az egészségnyereség változását mérni, nem teszi lehetővé olyan technológiák összehasonlítását, amelyek másmás dimenzióban hoznak létre változást az egészségi állapotban (csípőprotézis-beültetés vs. tüdőtranszplantáció vs. új vérnyomáscsökkentő tabletta). Ezzel az elemzési módszerrel tehát csak olyan egészségügyi technológiák költséghatékonysága vethető egybe, amelyek azonos orvosi vagy biológiai paraméterben eredményeznek egészségiállapot-változást. Ezek közül állíthatunk fel egy rangsort aszerint, hogy melyik eljárás állít elő kisebb költséggel egy egységnyi egészségnyereséget. Így a költséghatékonysági elemzések csak korlátozottan használhatók befogadáspolitikai döntések előkészítéséhez, hiszen nem alkalmasak például a közfinanszírozott ellátások teljes körének a meghatározására, a biztosítottak részére járó alapcsomag újradefiniálására. Ugyanakkor a módszer alkalmas lehet olyan egyedi befogadási döntések előkészítésére, amelyekben például egy új vérnyomáscsökkentő gyógyszer támogatását bírálják el, figyelembe véve a korábbi vérnyomáscsökkentő szerek költséghatékonysági elemzéseit.
A költséghatékonysági elemzés másik korlátja, hogy csak egyetlen dimenzióban tudja mérni az egészségi állapot változását még akkor is, ha az adott egészségügyi eljárás más dimenziókban
is nyilvánvalóan egészségiállapot-változást okoz. Például a túlélést vagy a progressziómentes túlélést meghosszabbító kemoterápiás gyógyszereknek komoly mellékhatásaik is vannak, ám ezeket nem tudjuk egyetlen természetes egészségiállapot-dimenzióba foglalni. Megtehetjük azonban, hogy a mellékhatásokat nem az egészségi állapot változásai között (vagyis a költséghatékonysági ráta nevezőjében), hanem a költségek között (vagyis a számlálóban) szerepeltetjük. A kemoterápiás kezelések kapcsán jelentkező hányinger hatását például a mellékhatás tüneti kezelésére szolgáló hányáscsillapító gyógyszerek költségének beszámításával vehetjük figyelembe. Az egyéb hatásokat tehát a költségek, azaz a számláló változásában tüntetjük fel, a pozitív hatásokat költségcsökkentő, a negatív hatásokat költségnövelő előjellel. Bár ezzel a metódussal bővíthető a költséghatékonysági elemzések alkalmazási köre, sok mellékhatás együttes előfordulásakor jóval nehezebben interpretálható eredményeket és kevésbé megbízható következtetéseket kapunk.
A költséghatékonysági elemzéseket illetően az a legcélszerűbb, ha az egészségnyereséget kemény végpontban (pl. nyert életév, fatális szívinfarktusok száma stb.) mérjük. Köztes végpont (pl. Hgmm vérnyomáscsökkenés vagy mmol/l koleszterinszint-csökkenés) esetében a modell csak akkor ad megbízható eredményt, ha a köztes végpontot az adott gyógyszercsoportra megbízható vizsgálattal validálták, azaz a köztes végpontban bekövetkező javulás bizonyosan javítja a várható túlélést és/vagy a betegek összesített életminőségét. A részletezett korlátok miatt a klasszikus költséghatékonysági elemzés kezd kiszorulni a döntéshozatalban alkalmazott értékelési módszerek közül. Ezzel párhuzamosan a költséghatékonyság-elemzés fogalmát egyre gyakrabban használják tágabb értelemben, a teljes körű gazdasági elemzés szinonimájaként.
