1/3. Hatékonyság

Bármilyen gazdasági tevékenység célja az, hogy valamilyen terméket vagy szolgáltatást állítsanak elő a rendelkezésre álló erőforrás-mennyiségből. Igaz ez az egészségügy területére is; sok esetben szűkös keretek között a lehető legjobb szolgáltatást kell nyújtani. Az egészségügy és a közgazdaságtan találkozásával az egészség-gazdaságtanban is megjelent és egyre nagyobb fontossággal jelen lévő fogalom a hatékonyság.

A közgazdaságtanban a hatékonyság fogalmát két oldalról vizsgálhatjuk a definíció szerint: meghatározott cél elérése a lehető legkisebb ráfordítással VAGY adott ráfordítással a lehető legjobb eredmény elérése. A hatékonyság vizsgálható nemzetgazdasági, azaz makroszinten, illetve konkrét betegek, egészségügyi szolgáltatók, egészségügyi technológiák szintjén, azaz mikroszinten. Meg kell jegyezni azt is, hogy a hatékonyság fogalma nem egyenlő a hatásosság fogalmával. A hatásosság csak az eredmények mérésén alapul, míg a hatékonyság esetében az eredmények és a ráfordítások mérése együttesen történik. Gyakori hiba, hogy a köznyelvben, a hazai szakirodalomban, de leginkább a gyártói hirdetésekben az egészségügyi technológiákkal kapcsolatban a hatékonyságot sokszor használják a hatásosság helyett.

Az egészség-gazdaságtanban több hatékonyságfogalmat is alkalmazunk, így megkülönböztetjük a technikai hatékonyság, a költséghatékonyság, az allokatív hatékonyság és a makrogazdasági hatékonyság fogalmát. A technikai- és a költséghatékonyság elsősorban konkrét egészségügyi technológiákhoz köthető, míg az allokatív és a makrogazdasági hatékonyság csak rendszerszinten jelenik meg.

Vegyünk egy példát: egy betegpopulációban a kiinduló vérnyomás átlagos felső értéke 160 Hgmm, s a cél az, hogy a szisztolés vérnyomás 140 Hgmm-es érték alá csökkenjen. Példánkban a magas vérnyomás kezelésére 3 gyógyszer vethető be, melyekről azt tudjuk, hogy a szisztolés vérnyomást 160 Hgmm-es kiinduló érték esetén legalább 20 Hgmm-rel csökkentik. Az első gyógyszer havi terápiás költsége 2100 forint, a másodiké 2000, a harmadiké pedig 1900 forint. A technikai hatékonyság fogalma azt tükrözi, hogy egy konkrét eljárás kapcsán hogyan érhetjük el a meghatározott célt a lehető legkisebb költséggel; azaz a 140 Hgmm-es célérték elérését a technológiák közül a harmadik gyógyszer biztosítja a legkisebb költséggel. Tegyük fel azonban, hogy a gyógyszerek nem egyforma mértékben csökkentik a vérnyomást. Az első gyógyszer szisztolés vérnyomáscsökkentő hatása 30 Hgmm, a másodiké 25 Hgmm, a harmadiké 20 Hgmm. Mivel a 140 Hgmm alatti csökkentésnek is van további egészségnyereség hozadéka, a költséghatékonyság fogalmát kell alkalmaznunk. A költséghatékonyság azt vizsgálja, hogy 1 egységnyi nyereség elérése melyik módszerrel kerül kisebb költségbe. A költséghatékonysági számítással a választásunk az első gyógyszerre esne, mert bár árban a legdrágább, a vérnyomáscsökkentő hatást vizsgálva a legolcsóbban, mindössze havi 70 forintos költséggel eredményezi a szisztolés vérnyomás 1 Hgmm-es csökkenését.

A fentiek alapján a technikai hatékonyság vizsgálata akkor célszerű, ha egymással versengő eljárások egészségnyeresége lényegében azonos. Amennyiben az egészségnyereség mértéke különbözik, úgy a költséghatékonyság értékelésével érdemes döntést hozni. Az allokatív hatékonyság az előző kettő fogalomtól eltávolodva már nem az egyes eljárások szintjén, hanem rendszerszinten értelmezhető. A Pareto-hatékonyság akkor javul az egészségügyben, ha megvalósulhat a rendelkezésére álló közpénzek olyan új elosztási rendszere, amelyben senki nem jár rosszabbul, ellenben legalább egy ember jobban jár. Amennyiben az egészségügyi közpénzek elosztási rendszerét megváltoztatjuk, és a valakitől elvett kezelési lehetőséget egy másik célra adjuk oda, szinte lehetetlen elérni, hogy senki se járjon rosszabbul. Ahonnan elveszem a forrást, ott valószínűleg veszteségek is keletkeznek majd. Ezért a Pareto-hatékonyságot legtöbbször a Hicks–Kaldor-féle kiegészítéssel alkalmazzuk. Eszerint az egészségügyi rendszer allokatív hatékonysága akkor javul, ha egy új elosztás esetén azoknak a pácienseknek a vesztesége, akik rosszabbul járnak, kisebb azoknak a pácienseknek a nyereségénél, akik jobban járnak. Azaz az allokatív hatékonyságot javító intézkedések célja, hogy a változással járó nyereségek nagysága rendszerszinten kompenzálja a veszteségeket, és az ennek alapján meghatározott szintű egészségügyi költségvetésből minél nagyobb lakossági szintű egészségnyereséget termeljünk.

A makrogazdasági hatékonyság azt elemzi, hogy egy adott évi egészségügyi költségvetés mit bír el, azaz finanszírozható és működőképes marad-e a rendszer, avagy változtatás nélkül összeomlik. Lehetnek bizonyos új, hosszú távú hatással bíró technológiák költséghatékonyak, mégsem indokolt a közpénzekből áldozni rájuk, ha alkalmazásuk a költségvetés összeomlásához vezetne. Az igények, elvárások minden esetben magasabbak, mint a lehetőségek. Az egészségügyi források szűkössége, a nagyon drága technológiák, valamint az átlagos életkor emelkedéséből eredő keresletnövekedés miatt a fejlett világban felértékelődik a források elosztásának hatékonyságalapú vetülete. A hatékonysági vizsgálatok a piac szereplőinek érdekeit és lehetőségeit vizsgálva segítenek a racionális döntések meghozatalában. Az elemzések kimutatják, melyek a leginkább költséghatékony vagy legjobb technikai hatékonyságú eljárások, és az eredményeket az allokatív és makrogazdasági hatékonyság szempontjaival korrigálják.