1/2. Egészségügyi technológiák értékelése

Jelentőségét számos tényező indokolja. Először is a különböző egészségügyi eljárások tudományos megalapozottságával szemben nem egységesek az elvárások. Míg gyógyszerek esetében randomizált kontrollált vizsgálatokban bizonyítják egy gyógyszer hatásosságát és regisztrációhoz szükséges relatív biztonságosságát, az orvosi segédeszközöket, a műtéti eljárásokat, a diagnosztikai eszközöket illetően jóval enyhébbek a piaci forgalmazás és a széles körű alkalmazás feltételei. Ráadásul a klasszikus orvoslás határterületein (étrend-kiegészítők, komplementer medicina) nem alkalmazzák rutinszerűen a bizonyítékokon alapuló orvoslás szabályait.

Mindazonáltal sűrűn előfordul, hogy a szigorú regisztrációs követelmények szerint végrehajtott kutatás-fejlesztési program ellenére is kétséges a gyógyszerek által a valós életben elért egészségnyereség. Nem egy egészségügyi eljárás a klinikai vizsgálatokban, kontrollált körülmények között a vártnál kisebb mértékű egészségnyereséget eredményez. Mindent egybevetve, számos olyan egészségügyi technológiát vásárolunk meg, amelyekkel kapcsolatban nincsenek meggyőző klinikai vizsgálatok arra nézve, hogy alkalmazásuk egészségnyereséggel járna. Előfordul, hogy a valós életben nyerhető egészségnyereség mértéke eltörpül a kontrollált klinikai vizsgálatban mérthez képest, vagy előzetesen rosszul ítéltük meg a haszon-kockázat arányt. Ha egy eljárás alkalmazásához nem társul egészségnyereség a valós életben, az egészségügy rendelkezésére álló erőforrásait pazarló módon használjuk fel.

A pazarlás megszüntetéséhez szükségünk van egy olyan objektív listára, amely csupán valós egészségnyereséggel társuló eljárásokat tartalmaz, azaz ki kell zárnunk a hatástalan egészségügyi technológiák alkalmazását. Ám ha meg is tettük ezt a komoly lépést, a rendelkezésre álló közpénzek még mindig nem elegendőek arra, hogy finanszírozni tudjuk az összes rászoruló szükségletének megfelelő egészségügyi ellátást. Amennyiben orvosként egy adott terápiát javallunk az éppen előttünk álló páciensnek, a korlátos erőforrások miatt végső soron valaki más kezelésére nem jut elegendő forrás. Ha ez utóbbi esetben az elmaradt egészségügyi ellátás jóval nagyobb egészségnyereséget eredményezett volna, mint az előttünk álló beteg esetében, úgy döntésünk haszonáldozati költsége – az elmaradt egészségnyereség mértéke – nagyobb, mint a döntés hozadéka. Ebből adódóan közpénzekből csak a leginkább költséghatékony eljárások alkalmazását vállalhatjuk fel, és le kell mondanunk a hatásos, ámde túlságosan költséges eljárásokról. Ehhez a valós egészségnyereséggel bíró eljárásokat költséghatékonyságuk szerint rangsorolnunk kell.

A finanszírozási döntéshozóknak a támogatási döntések meghozatala előtt mérlegelniük kell azt is, hogy népegészségügyi szempontból milyen prioritással bír az adott betegség kezelése. Kérdéses, hogy érdemes-e közpénzekből áldozni például életmód-terápiákra vagy szépészeti beavatkozásokra, még ha azok költséghatékonysága bizonyított is. A fenti kérdésekre adott pozitív válaszok esetén is csak akkor biztosítható a technológia finanszírozása közpénzekből, ha rendelkezésre állnak a szükséges források. Ehhez többletforrásokból vagy korábban más területen elköltött források átcsoportosításából (haszonáldozati költség) kell biztosítani az új technológia alkalmazásához szükséges büdzsét.

A finanszírozói döntéshozó szempontjai között kiemelt súllyal szerepel a méltányosság kérdése, hiszen a rászorulók között az egyenlő hozzáférés biztosítása a közfinanszírozott egészségügyi rendszerek egyik fontos alapértéke. Az egyenlő hozzáférés értékeléséhez hozzátartozik annak bemutatása, hogy a teljes populáció számára elegendő kapacitás (pl. humánerőforrás) vagy infrastruktúra (pl. diagnosztikai eszköz, műtő) áll-e rendelkezésre az eljárás alkalmazásához. A fenti tényezők összességét tartalmazza az egészségügyi technológiák értékelése (Health Technology Assessment – HTA), amely a döntéshozók számára nyújt rövid és hosszú távú segítséget az egészségügyi technológiák közfinanszírozói támogatásának következetes elbírálásában. A technológia értékelése a korábban jelzett problémák mindegyikét érinti, tehát jóval több, mint egy gazdasági elemzés. A módszer alkalmazása hidat képez a kutatók, a fejlesztők, valamint a döntéshozók között. Egyre nagyobb teret hódít magának a világon, amit a szűkös erőforrásoknak és azok hatékony elosztási kényszerének köszönhet. A technológiák szisztematikus értékelése lehetőséget teremt arra, hogy az egészségügyi ágazat az egészségipar megfelelő területeire allokálja erőforrásait.