hirdetés

100 éves a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége

Fennállásának századik évfordulóját ünnepli idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ). A centenáriumi év csütörtöki budapesti nyitóünnepsége előtt Nagy Sándor, a szervezet elnöke azt mondta, immár száz éve dolgoznak kitartóan azért, hogy javítsák a látássérültek életminőségét, megteremtsék önrendelkezésük feltételeit és segítsék társadalmi beilleszkedésüket.

A jelenleg 22 tagszervezetet tömörítő MVGYOSZ elnöke elmondta, már a szervezet 1918-as megalakulása előtt is voltak olyan egyesületek, amelyek a látássérültekkel foglalkoztak. Ilyen volt például az 1856-ban már működő Pesti Vakok Intézete, később a Vakok Országos Önképző-, Segély- és Nyugdíj Egylete, majd pedig az 1896-ban megalakult Vakokat Gyámolító Országos Egylet.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára arról beszélt, milyen jelentős mértékben változott a társadalom hozzáállása a fogyatékossággal élőkhöz az elmúlt években. Míg korábban csak a hiányosságaikról esett szó, mára sikerült elérni, hogy erőforrásként tekintsenek rájuk, emelte ki az államtitkár. Ennek elérésében jelentős szerepe volt és van a hitelesen működő érdekképviseleti, -védelmi és -érvényesítési civil szervezeteknek, amelyek folyamatosan támogatják a fogyatékos emberek autonóm életét.

Czibere Károly a fogyatékossággal élők társadalmi befogadásának ügyét közös ügynek nevezte, amely csak a kormány és a civil szervezetek intenzív együttműködésével valósulhat meg. Minden erőfeszítés arra irányul, hogy a fogyatékos emberek aktív, látható és hallható, egyenjogú és egyenrangú tagjai legyenek a társadalomnak.

Az eddig elért eredmények közül kiemelte a felnőttkorban látássérültté vált embereket támogató rehabilitáció rendszerének fejlesztését, amelynek köszönhetően már nem csak Budapesten elérhető ez a szolgáltatás. Emellett idén a duplájára emelik a segítő és terápiás kutyák kiképzésére fordított összeget, valamint elindul a látássérültek infokommunikációs akadálymentesítését célzó Távszem projekt is. Egy uniós pályázaton keresztül 3,3 milliárd forintos támogatást kapnak a család- és gyermekjóléti központok, hogy segítsenek és információt nyújtsanak a látássérült embereknek és családtagjainak.

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott azt hangoztatta, hogy a kormány a "semmit róluk nélkülük" elvet követi a fogyatékossággal élőket érintő munkája során, vagyis mindig kikéri az érdekképviseleti szervezetek véleményét a döntései előtt. Példaként elmondta, hogy a kormányzati tájékoztató kiadványok összeállításakor segítséget kértek az MVGYOSZ-től, hogy eljuttathassák az információkat a Magyarországon élő mintegy kilencvenezer látássérült emberhez.

Kitért arra is, hogy a kormány döntésének köszönhetően január elsején 27-ről 5 százalékra csökkent a Braille-nyomtató és -kijelző áfája, valamint évről évre emelik a vakok szövetségének költségvetési támogatását is. Míg 2010-ben 97 millió forintot kapott a szervezet, idén már 195 millió forinttal támogatják.

Angyal Gábor, az MVGYOSZ szakmai vezetője bejelentette, hogy a szervezet hangoskönyvtárát idén száz könnyvel tervezik gyarapítani, valamint Bodor Tibor színész után nevezik el, aki mintegy kilencezer órányi anyagot olvasott fel élete során.

A centenáriumi évben, amelynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök, nagykövetei Szendi Szilvia és Peller Károly színművészek, a szervezet rendez sportprogramokat, operettgálát, nemzetközi konferenciát és vakvezető kutyás eseményt is.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...