hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Protonviharba kerültünk

Kedden reggel nagy energiájú protonok záporába került a Föld. Január 23-án, magyar idő szerint hajnali 5 órakor ugyanis hatalmas napkitörés volt, amelyből gyorsan mozgó anyagfelhő tart a Föld felé. Érkezése kedden délután várható.

A hétfői napkitörésből származó nagy energiájú protonok jelenleg haladnak el a Föld mellett – jelentette a bolygónk környezetét is monitorozó amerikai NOAA (National Oceanic and Atmospheric Administration). A Spaceweather.com űridőjárási portál szerint lehetséges, hogy emiatt egyes műholdak számítógépei újraindítják magukat, illetve a földi rádiókommunikációban is problémák jelentkezhetnek, főleg a magasabb földrajzi szélességeken. Az eseményt 3-as kategóriájúnak rangsorolták az 1-től 5-ig terjedő skálán, amelynél már az űrhajósok és magasan repülő interkontinentális repülőjáratok sugárterhelésére is érdemes figyelni – írja az [origo].

A napanyag érkezése geomágneses vihart okozhat. A rádiózavarok mellett látványos sarki fények is feltűnhetnek.

Néhány napja hasonló kitörés zajlott le a Napon. Ennek anyagfelhője az előrejelzéseknél valamivel később, január 22-én érte el bolygónkat, és a poláris területekről figyelve látványos sarki fényeket hozott létre. Az űridőjárás (tehát a Föld körüli mágneses tér állapotát) figyelő Goddard Space Weather Lab intézet bejelentése alapján az esemény során bolygónk mágneses védőburka érezhetően zsugorodott, és több geostacionárius pályán keringő műhold a magnetoszférán kívülre került, ahol a napszél szabadon bombázhatta őket; meghibásodásról egyelőre nem érkezett híradás.

Kereszturi Ákos
a szerző cikkei

(forrás: [origo])
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink