hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Növelheti az impotencia kockázatát egy génhiba

Amerikai kutatók megtalálták azt a génhibát, amely növelheti az impotencia kockázatát. A tudósok szerint a betegséggel kapcsolatos első, jól dokumentált genetikai hiba felfedezése új kezelési módokhoz vezethet, közli az MTI nyomán a hvg.hu.

Az impotencia okai között zömmel nem genetikai probléma áll, hanem olyan okok húzódnak meg, mint az elhízás, a cukorbetegség, a szívbetegség, a dohányzás, a kábítószer és az alkohol, valamint a stressz és a szorongás. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) hétfőn publikált tanulmány kutatói azonban megtalálták azt a pontot az emberi DNS-ben, ahol a génvariáns akár 25 százalékkal is növelheti az impotencia kialakulását.

A kutatók statisztikai bizonyítékot találtak elméletükre több mint 36 ezer ember genetikai állományának elemzésével, majd ezt megerősítette egy több mint 222 ezer férfi bevonásával végzett hasonló kutatásuk.

A laboratóriumi vizsgálat arra utalt, hogy a génvariáns kihat a szomszédos SIM1 gén működésére, amelyről már tudják, hogy a szexuális működésben vesz részt.

Eric Jorgenson, a Kaiser Permanente Northern California tudósa, a tanulmány vezető szerzője elmondta: most azt kutatják, hogy a génvariáns hogyan növeli a kockázatot. Úgy vélik, bizonyos agyi áramkörök működésében okozhat zavart, írja a lap.

(forrás: hvg.hu/MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink