hirdetés
2020. március. 29., vasárnap - Auguszta.
hirdetés

 

Napi háromszori fogmosás a szívet is megóvja

Koreai kutatók a European Journal of Preventive Cardiology című folyóiratban nemrég publikált tanulmánya szerint naponta legalább háromszor kellene fogat mosni ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a szívproblémák kialakulásának kockázatát, írja a hvg.hu.

hirdetés

A szöuli Ewha Womans Egyetem szakemberei 161 286 (40-79 éves kor közötti) felnőttet vontak be kísérleteikbe, akiknek nem voltak szívproblémáik. Valamennyien orvosi vizsgálaton estek át, és részletes ismertetést kellett adniuk szájhigiéniás szokásaikról. A tíz és fél éves nyomkövetési időszak után 4911 résztvevőnél alakult ki pitvarfibrilláció és 7971 kísérleti alanynál valamilyen szívelégtelenség.

A kutatók ezután összevetették e számokat a szájápolási szokásokkal, és arra következtettek, hogy akik naponta legalább háromszor mostak fogat, azoknál 10 százalékkal alacsonyabb volt a pitvarfibrilláció kialakulásának kockázata, egyéb szívelégtelenségeké pedig 12 százalékkal volt kisebb.

A szakemberek szerint a magyarázat az lehet, hogy a gyakori fogmosás csökkenti az íny és a fogak között letelepedett baktériumok számát. Korábbi kutatások már kimutatták, hogy ezek a baktériumok bejuthatnak a véráramba, és gyulladást idézhetnek elő, ami hosszú távon megnövelheti a szívbetegségek és a demencia kialakulásának kockázatát, írja a hvg.hu.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink