hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Mégsem vált ki rozáceát a kávé?

A korábbi elképzeléssel szemben lehetséges, hogy a kávéfogyasztás nem a rozácea egyik triggere, hanem annak a kialakulásától védő protektív tényező, közölte a PharmaOnline.

A rozácea oka és patogenezise a mai napig sem teljesen tisztázott. Valószínűsíthető, hogy az arc különböző területeit érintő kivörösödés egy olyan gyulladásos reakcióra vezethető vissza, ami genetikai alapokon nyugszik, és amit különféle környezeti tényezők indukálhatnak.

A triggerek között említhető a napfény, a túlságosan fűszeres étkezés, a lelkileg/fizikailag megerőltető tevékenység, illetve a forró italok fogyasztása is. Ez utóbbit állítja célkeresztbe egy friss kutatás.

Míg korábban úgy vélték, hogy a forró italok, így a kávé fogyasztása is a rozácea egyik kiváltó oka, addig a ma rendelkezésre álló eredmények azt sejtetik, hogy a koffeines kávé fogyasztása megvédhet a rozácea fellépésétől.

A kávéfogyasztás és a rozácea klinikai diagnózisa közötti kapcsolatot a nővérek bevonásával végzett Nurses’ Health Study II. alapján elemezték a kutatók. A 82737 nő bevonásával végzett prospektív kohorsz vizsgálat alapján 2005-ben 4945 főnél diagnosztizáltak rozáceát. Az is kiderült a vizsgálatból, hogy azok a nővérek, akik naponta négy vagy több csésze kávét fogyasztottak, mintegy negyedével kisebb eséllyel szenvedtek rozáceában, mint a társaik.

Fotó: 123rf
Fotó: 123rf

A kávéfogyasztás szempontjából a felső ötödbe soroltaknál a rozácea kialakulásának a rizikója 76 %-a volt (HR 0,76; 0,69-0,84; CI 95 százalék) a teljes nővérpopulációban tapasztaltnak.

A citált vizsgálat szerint csak a koffeines kávé rendelkezik protektív hatással a rozácea kialakulásával szemben. Akik nagyobb mennyiségben isznak koffeines kávét (naponta legalább négyet), azoknál 504/100000 betegévről 372/100000 betegévre csökken a rozácea kialakulásának a rizikója. A koffeinmentes kávéknál nem mutatható ki ez a fajta védő hatás.

Érdekes módon az egyéb koffeintartalmú élelmiszerek, mint például a csokoládé, a kakaó vagy a tea nem csökkentik a rozácea kialakulásának a valószínűségét. Lehetséges azonban, hogy mindez az említett koffeines élelmiszerek kávéhoz viszonyított alacsony koffein-tartalmára vezethető vissza.

Valószínűsíthető, hogy a koffein gyulladásos reakciókat gátló hatása mellett a kávé antioxidáns karaktere, illetve a koffein adrenalin-, noradrenalin-, valamint kortizol-felszabadulást serkentő tulajdonsága is szerepet kaphat a rozáceával szemben nyújtott protektív hatásban.

Szem előtt kell azonban tartani, hogy a koffeines kávé fogyasztása és a rozácea kialakulása közötti kapcsolatot a citált vizsgálatban prospektív módon vizsgálták. Ennek a fajta vizsgálatnak a korlátait ismerve leszögezhető, hogy a tényleges kapcsolat igazolására randomizált elrendezésű klinikai vizsgálatokra lenne szükség, írja a lap.  

(forrás: PharmaOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink