hirdetés
2020. november. 26., csütörtök - Virág.
hirdetés

 

Itt a THE friss egyetemi rangsora

70. helyen végzett a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education (THE) Emerging Economies University 2020-as rangsorában, amivel – a tavalyihoz hasonlóan – a listán szereplő nyolc magyar egyetem közül a legjobb eredményt érte el.

A THE rangsorának összeállítása során a tanulási környezetet, a nemzetközi oktatók és hallgatók számát, a kutatás minőségét, az intézményhez köthető publikációk idézésének számát, valamint a piaci bevételt veszik figyelembe. Ezek alapján, a pontszámokat figyelembe véve, a Semmelweis Egyetem javított korábbi eredményén (35,5-ről 37,5-re nőtt az összesített érték). Emellett a rangsor készítői értékelik a feltörekvő országok egyetemeinek jellemzőit és fejlesztési prioritásait, így például az iparági kapcsolatokat és nemzetközi perspektívákat.

A feltörekvő országok egyetemeit összemérő rangsorban 47 ország 533 egyeteme szerepel (2019-ben még 442 egyetem volt a rangsorban), a listát idén is kínai felsőoktatási intézmények (Tsinghua University, Peking University, Zhejiang University) vezetik. 2020-ban újdonság, hogy szaúd-arábiai és izlandi egyetemek is bekerültek. A magyar egyetemek közül a Semmelweis végzett élen a 70. helyezésével, az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 149., a Pécsi Tudományegyetem a 176., a Szegedi Tudományegyetem a 201-250. helyezést kapta meg, a Debreceni Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a 251-300. helyen zárt, a Budapesti Corvinus Egyetemet a 301-350., a Szent István Egyetemet pedig a 351-400. helyre sorolták.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Könyveink

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Reflexek, tanulás és viselkedés

    A Goddard-módszert Magyarországon is oktatják. Metódusa azon a gondolaton alapul, hogy csak megfelelő idegrendszeri fejlettséggel...

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Korszerű orvosi diagnosztika és terápia

    A CURRENT Medical Diagnosis & Treatment 2015-ös kiadása több mint 1000 betegség és működési rendellenesség hiteles, tényeken...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Hol lakik a Jóisten?

    A szerző új regénye egy francia földről jött fiatal paptanár „kalandjait” beszéli el a kilencvenes évek közepén: hősünk belepottyan a honi...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Az oszcilláló világegyetem

    A könyv a képzelet és a tudomány határán mozogva a világegyetem belső harmóniájának egészen új megközelítését tartalmazza. Feloldja a...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...