2021. szeptember. 27., hétfő - Adalbert.
hirdetés

 

Forradalmasíthatja az orvostudományt a DeepMind algoritmusa

A DeepMind algoritmusa segítségével sikerült a tudósoknak előrejelzniük az emberi test szinte valamennyi fehérjéjének szerkezetét.

A fejlesztés segítheti új gyógyszerek, gyógykezelések és más alkalmazások kifejlesztésének felgyorsítását – adta hírül a BBC News.

A fehérjék szerkezetének megértése létfontosságú az orvostudományi kutatások felgyorsításában, eddig azonban csak egy részüknek volt ismert a szerkezete. A Google által 2014-ben megvásárolt londoni székhelyű DeepMind AlphaFold programjának és az Európai Molekuláris Biológiai Laboratóriumnak (EMBL)  a kutatói az algoritmussal képesek voltak előrejelezni az ember és más élőlények 350 ezer fehérjének a szerkezetét. Több mint öt éven át tartó kutatásuk eredményeit a Nature című tudományos folyóiratban mutatták be.

A globális tudományos közösség számára közzétették az AlphaFold fehérjeszerkezet adatbázist, amely az emberi proteom legteljesebb és legpontosabb képét adja, megduplázva a tudást az emberi fehérjék szerkezetéről. A proteom egy genom, sejt, szövet vagy szervezet által adott időben, meghatározott feltételek között kifejezett fehérjék (és peptidek) összessége. A fehérjék aminosavakból felépülő, meghatározott biológiai funkciójú szerves vegyületek. Az aminosav sorrendet a gének nukleotid szekvenciája kódolja. A fehérjét kódoló gének számát mintegy húszezerre becsülik.

Hisszük, hogy az emberi proteomnak ez a legteljesebb és legpontosabb képe – idézte Demis Hassabist, a DeepMind mesterségesintelligencia cég alapítóját és vezérigazgatóját a BBC. Hassabis elmondta, a DeepMind tervezi az adatbázis bővítését, több mint 100 millió fehérje szerkezetét akarják előrejelezni.

Ewan Birney, az EMBL Európai Bionformatikai Intézetének igazgatója szerint az AlphaFold fehérjeszerkezet adatbázisa  "az egyik legfontosabb adatgyűjtemény az emberi genom feltérképezése óta".

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Hol lakik a Jóisten?

    A szerző új regénye egy francia földről jött fiatal paptanár „kalandjait” beszéli el a kilencvenes évek közepén: hősünk belepottyan a honi...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Az orvostudomány története

    „Az orvostudomány haladását évezredek alatt orvosok ezreinek munkássága jelentette". Ez az Ar-Razi idézet a mottója az orvostudomány...

  • learn more Az agy érzelmi élete

    Vajon miért van az, hogy egyes emberek nagyon gyorsan helyrerázódnak egy-egy kudarc után, míg másokat sokáig emészt a kétségbeesés? Miért van az,...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...