hirdetés
2020. november. 26., csütörtök - Virág.
hirdetés

 

Elehetik a kutyák kenyerét a harci egerek

Az orosz hadsereg és a biztonsági szolgálat egerekkel váltaná fel a kutyákat a robbanószerek, lőszerek és emberek felkutatására - írta az Izvesztyija.

Az orosz katonai elhárítás tavasszal éles helyzetben próbálja ki sajátos felderítőit, a laboratóriumi körülmények között betanított egereket - értesült a lap a hadsereg vezérkarához közeli forrásból. A név nélkül nyilatkozó szakember elmondta, hogy a katonai elhárítást az egerek terepviszonyok közötti alkalmazása érdekli, míg a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot (FSZB) úgymond a városi körülmények között használná a kis rácsálókat felderítésre.

Az Izvesztyija forrása utalt arra is, hogy Izraelben a biztonsági szolgálatok és a hadsereg intenzíven használja a "harci egereket". A kis rágcsálók kevesebb gondozást igényelnek és ugyan kevesebb ideig, két-három évig élnek, kiképzésük csupán heteket vesz igénybe, szaglásuk pedig érzékenyebb a kutyákénál - érvelt az egerek alkalmazása mellett az orosz lap informátora.

Oroszországban már létezik egy intézet, ahol egerekkel kísérleteznek ilyen célokkal. Anton Venegyiktov, a JEVRAASZ nevű tudományos-műszaki központ munkatársa szerint a kisállatok előnye a kutyákkal szemben, hogy kevésbé fejlett az idegrendszerük, ezért kevésbé viselik meg őket a hangulatváltozások, az érzelmek. Stabilabbak, ezért megbízhatóbbak.

Az egereket megtanítják arra, hogy jelezzék bizonyos anyagok: robbanószerek, kábítószerek, sőt az emberi test szagát is. Egy hónap alatt 150 szagot képesek megtanulni, a robbanószer jelenlétét néhány grammnyi összetevőből is meg tudják állapítani, a fegyvert a lőpor és a kenőolaj szaga alapján ismerik fel. A Bio Explorernek elnevezett egér-felderítőket Moszkva repülőterein már tesztelik.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Könyveink