hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Jól teljesít az agyi érbe ültethető agy-számítógép interfész

Megérkeztek az első embereken végzett klinikai tesztek eredményei az agyi érbe ültethető agy-számítógép interfészről, számol be a Rakéta.

A Synchron agyba ültethető implantátuma több szempontból is forradalmasíthatja a hasonló módszerrel végzett terápiák működését: egyfelől a Stentrode nevű eszközük nagyobb műtét nélkül, egyszerűen behelyezhető az agyi erekbe, másfelől a berendezés bizonyítottan alkalmas rá, hogy általa a lebénult emberek pusztán a gondolataik által irányítsanak digitális eszközöket és kommunikáljanak a külvilággal. A cég az Ausztráliában végzett humán klinikai teszteket már évekkel ezelőtt megkezdte és a pozitív fejleményekről korábban is érkeztek hírek, de január 9-én megjelent az első tanulmány is a vizsgálatok eredményeiről és, ahogy a jelentésből kiderült, az implantátum kiválóan teljesített a tesztek során.

A SWITCH (Stentrode With Thought-Controlled Digital Switch) programban összesen négy, az agy-számítógép interfésszel ellátott páciens állapotát követték figyelemmel (öten kaptak implantátumot, de a vizsgálati eredmények négy betegről szólnak) és egy éven át gyűjtötték róluk az adatokat, majd a későbbi állapotukat is felmérték. Az alanyok mindegyike férfi volt, átlagban 61 éves korral és szklerózisban szenvedtek. A felső végtagjaik bénulása miatt nem tudtak bizonyos alapvető tevékenységeket elvégezni, de az agyuk motoros funkciókért felelős területe és annak környezete működőképes volt. Ez azért volt fontos a teszt szempontjából, mert a Stentrode-ot a szenzomotoros, vagyis a mozgató és érzékelő szervek összehangolásával kapcsolatos régió egyik vénájába, az úgynevezett superior sagittal sinusba ültették be a nyaki vénán keresztül bejuttatva. A BCI (brain-computer interface, agy-számítógép interfész) emiatt más agyi implantátumoknál sokkal könnyebben, gyorsabban és kockázatmentesebben helyezhető el a páciensekben.

A katéterrel beültett Stentrode-ot egy, a mellkasban elhelyezett bőralatti elektronikus egységgel kötötték össze, a külvilággal való kapcsolat pedig vezetékek nélkül valósult meg. A digitális eszközök gondolatok útján való vezérlését egy dekóderrel (axon) oldották meg, ami az implantátumból származó, motoros funkciók használatára, azaz valamilyen típusú mozgásra irányuló szándékot érzékelte és fordította le digitális parancsokra. A jeleket a bizonyos frekvenciasávokon történő energiabeli változások képviselték, amit a felhasználó akarattal idézett elő. A teszt során az alanyok mindegyike sikerrel kezelte a számítógépet a BCI-vel és semmilyen súlyos egészségügyi panaszt nem tapasztaltak, írja a Rakéta.

(forrás: raketa.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink