hirdetés

 

A beteg saját felső légútjaiból származó vírusok okozzák a tüdőgyulladást

Nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a SARS-CoV-2 vírusok a levegőből közvetlenül a tüdőbe jussanak, a tüdőgyulladást okozó vírusok az érintett beteg felső légútjaiból származnak, derült ki az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK), az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK), a Semmelweis Egyetem és a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet munkatársainak részvételével zajló kutatásból, amelynek eredményeit a Scientific Reports című folyóiratban publikálták.

A kutatók megmutatták, hogy nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy a vírusok közvetlenül a tüdőbe jussanak, még akkor is, ha egy koronavírusos beteg köhögését lélegzi be valaki. Ennek alapján a tüdőgyulladás kialakulásához vezető folyamat két részre osztható: az első szakaszban csak a felső légutak fertőződnek meg, majd a második szakaszban az itt elszaporodott, és innen mélyebbre jutott vírusok okoznak tüdőgyulladást.

A vizsgálat eredményei alapján a szakemberek megfogalmazták, hogy mit lehet tenni a betegség elején azért, hogy a tünetek ne súlyosbodjanak. Ezek az óvintézkedések nem helyettesítik, de kiegészíthetik a jelenlegi védekezési intézkedéseket, melyek a folyamat első szakaszára irányulnak, olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) közleményében. Mint írják, a világjárvány egyik jellegzetessége, hogy a betegség lefolyása, súlyossága egyénenként nagyon eltérő. A betegség alakulása jelentős részben függ attól, hogy hol találhatók azok a sejtek, amelyeket az új típusú koronavírus megfertőzött. A jellemző enyhe tünetek, mint a köhögés, vagy a szaglás és az ízlelés elvesztése, felső légúti fertőzésre utalnak. Ahhoz, hogy tüdőgyulladás alakuljon ki, a vírusoknak sokkal mélyebbre kell jutniuk.

A kutatók ezért tartották fontosnak annak a megvizsgálását, hogy hová kerülnek a vírusok akkor, amikor egy koronavírusos beteg köhögéséből származó levegőt lélegzik be valaki. Ennek a kérdésnek a megválaszolásához olyan számítógépes modellt alkalmaztak, amely a vírushordozó részecskék légúti kiülepedését határozza meg. A szimulációk azt mutatták, hogy nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy egy légvétel nyomán akár csak egyetlen vírus is a tüdő mélyére jusson, a belélegzett vírusok nagy része ugyanis az orrüregben, a szájüregben és a torokban tapad meg.

A kutatók szerint ez az eredmény összhangban van azzal a klinikai megfigyeléssel, amely szerint a tüdőgyulladás kialakulását felső légúti tünetek megjelenése előzi meg. Mindezek alapján a tüdőgyulladás kialakulásához vezető folyamat két részre osztható: az első szakaszban csak a felső légutak fertőződnek meg, majd a második szakaszban az ott elszaporodott vírusok mélyre jutva tüdőgyulladást okoznak. "Ez azt is jelenti, hogy azok a vírusok, amelyek a tüdőnkbe jutva súlyos betegséget okoznak, nem egy másik betegből, hanem a saját felső légútjainkból származnak. A felső légútjainkban található vírusok tehát nemcsak más személyek felső légútjait, hanem a saját tüdőnket is megfertőzhetik", mutatnak rá.

A betegség súlyosbodásának elkerülése érdekében a tanulmány alapján fontos a levegő víruskoncentrációjának csökkentése. "Mivel a víruskoncentrációt a saját köhögésünk is növelheti, a zsebkendőbe történő köhögés és a gyakori szellőztetés nagyon ajánlott, még akkor is, amikor egyedül vagyunk otthon. Emellett a betegség súlyosbodásának a kockázatát jelentősen csökkentheti minden olyan, a felső légutakban alkalmazható szer is, amely közvetlenül a nyálkahártya felszínén csökkenti a vírusmennyiséget. Mindezek nem helyettesítik, de kiegészíthetik a jelenlegi védekezési intézkedéseket, amelyek a folyamat első szakaszának kialakulását, a felső légutak megfertőződését igyekeznek megelőzni", hívják fel a figyelmet a kutatók.

Annak a pontosabb megértéséhez, hogy a felső légutakból hogyan jutnak a vírusok a tüdőbe, további kutatásokra van szükség. A beszámoló szerint a kutatók szeretnék azt is megvizsgálni, hogyan befolyásolja a légzési mód a vírusok légúti kiülepedését. Ez hozzájárulhat a sportolók, illetve a nehéz fizikai munkát végzők között előforduló vírusterjedés megértéséhez.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...