hirdetés
hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Megkérdezték a háziorvosokat: merre tovább alapellátás?

Csütörtökön a háziorvosokat is bevonták az egészségügy átalakításáról szóló konzultációba, bár a különböző szervezetek már régóta kijelölték a politika számára azt az utat, amelyen előreléphetne a háziorvosi rendszer.

Az elmúlt hetekben a szakpolitika több szervezettől is javaslatokat kért az alapellátás átalakítását illetően. Ötleteit megfogalmazta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Háziorvosi Csoportja, a Háziorvosok Online Szervezete (HAOSZ), a praxisközösségben dolgozó alapellátók képviselői, és számos, a szaktárcától és az egészségügyért felelős államtitkárságtól érkező kérdésre adott választ az Egészségügyi Szakmai Kollégium Háziorvosi Tagozata és Tanácsa. Az általuk felvetett problémák is visszaköszönnek a háziorvosoknak most kiküldött online kérdőívben.

A szakmai képviseletek anyagaiban egyetértés mutatkozik abban, hogy az alapellátásban is a minőségi gyógyítás irányába kell törekedni, ahogy abban is, hogy kormányzati szinten, felülről szervezve eddig sem alakult ki hatékony struktúra: azt csak alulról jövő kezdeményezések nyomán lehet kialakítani. Az ellátás szervezését illetően kisebb különbségek mutatkoznak az érdekképviseletek javaslataiban. Míg a HAOSZ például praxisközösségekben és járási alapú ellátásszervezésben gondolkodik, a kamara inkább a mikrotérségekre és a csoportpraxisokra építené a rendszert. Hogy választani lehessen a két koncepció közül, elsőként arra kell választ adni, melyik az az együttműködési forma, amely egyaránt jobban szolgálja a társadalom és a háziorvosok érdekeit. Számos háziorvosi fórumon elhangzott már, hogy senki nem kényszeríthető praxisközösségbe, ám az ellátásszervezési és koordinációs feladatok ellátására szükség lenne, amit akár a járási főorvosok, akár a területi kollegiális vezetők el tudnák látni.

Nem kérnek államosítást, de központi koordinációt igen

Amikor a MedicalOnline elsőként megírta, hogy az egészségügy átalakítási munkálataiba bevont Belügyminisztérium az alapellátás államosításában is gondolkodik, a HAOSZ közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy a sajtóban megjelenő hírek csupán az indulatok generálását szolgálják; kifejtették azt is, hogy a szervezet elveti az államosítás gondolatát, az alapellátás fejlesztése szerintük kizárólag úgy képzelhető el, ha a praxisok megőrzik az önállóságukat. Mindazonáltal a napokban – nyilván az indulatokat generáló sajtóhírekre alapozva, hiszen közleményükben korábban azt írták, hogy a háziorvosi praxisok államosításának gondolata bevezetendő javaslatként nem merült fel – felmérést készítettek kollégáik körében „Ki a legjobb gazdája a praxisoknak?” címmel. A közvéleménykutatásból egyébként az derül ki, hogy a most praktizáló kollégáik több mint fele nem vállalná a gyógyítást közalkalmazottként.

Az államosítás gondolatának elvetése mellett úgy a HAOSZ, mint a többi érdekképviselet támogatja egy országos módszertani központ létrehozását, amelynek megalapítására Kásler Miklós tett ígéretet 2018 decemberében, ám azóta sem sikerült megvalósítania. Az Országos Alapellátási és Módszertani Központ elláthatná az alapellátás integrált irányítását, egyfajta kommunikációs csatornaként betölthetné azokat a funkciókat, amelyek régóta hiányoznak a rendszerből. Az önálló intézmény erősítené a szakma presztízsét, és általa fajsúlyosabbá válhat a szakmai lobbi.

A járási alapellátási központok kizárólag az alapellátás szereplőit integrálnák az otthonápolási szolgálatoktól a védőnőkön át az orvosokig. A HAOSZ elképzelése szerint itt lehetne foglalkoztatni azokat a szakembereket – gyógytornászok, pszichológusok, etc. – akiket az egyes praxisok önállóan nem tudnának alkalmazni. Ám – ellentétben az ágazati irányítás elképzeléseivel – semmiképpen nem javasolják, hogy ezekhez a központokhoz csatolják a területen működő járó- és fekvőbeteg-szakellátókat.

Hasonlóan gondolkodnak azok, akik már praxisközösségben dolgoznak, szerintük az országos módszertani intézet területi szervezeti egységei lehetnének a járási központok. Ebben a struktúrában megtalálhatná a helyét a kollegiális vezetői rendszer is.

Rugalmas struktúra kell

Míg a praxisközösségi működési formát „projektalapon” már több ízben is tesztelték – jelenleg a lakosság 12-15 százalékát látják el ilyen formában háziorvosok –, a csoportpraxisokról még nincs hazai tapasztalat. A minőségi ellátás alapeleme, hogy valamennyi állampolgárnak ugyanazt a szolgáltatást kell megkapnia, és lehetnek az országban olyan területek, ahol ezt a csoportpraxisok tudják biztosítani. A járási központokban jól felmérhető lenne, melyek a lakossági igények, és azok kielégítésére mi a legjobb struktúra és módszer. Azonban bármilyen együttműködési formát is alakítanak ki, abban az önkéntesség a legfontosabb szempont – fogalmazta meg a szakmai kollégium.

Hasonló véleményen van a MOK Háziorvosi Csoportja, szerintük városi környezetben hatékonyan működhetnek a praxisközösségek, míg az aprófalvas területeken, ahol nehéz hozzájutni a járóbeteg-szakellátáshoz, reális alternatíva lehet a csoportpraxis.

Nincs egyszerű dolga tehát a szakmai szervezetek kívánságait összefogó szakpolitikának, mert a struktúra kialakításánál – egy teljesen homogén rendszer katonás bevezetése helyett – olyan rugalmas rendszert kell létrehoznia, amely figyelembe veszi a területi különbségeket.

Ne non-stop rendelés legyen az ügyelet!

Számos jogszabályi hiátus terheli az alapellátást, így többek között hiányzik annak a definíciója is, hogy milyen esetekben kell rendelkezésre állnia a háziorvosi ügyeleteknek – a lakosság pedig ennek megfelelően veszi igénybe a szolgáltatást, azaz a rendelési idő meghosszabbításaként tekint rá. Az ügyelet kérdését az Emmi és a Belügyminisztérium online kérdőívében is feszegetik.

Míg az egyik oldalon az önkormányzatok – akár szerződésbontással is zsarolva háziorvosaikat –, „mikroügyeleteket” hoznak létre, a másik oldalon kartellezés működik, előfordul, hogy a feladatot kiszervezett formában ellátó cégek „ügyeleti hozzájárulás” címén pénzt hajtanak be a területen működő háziorvosoktól. Az ország egyes területein 8000, másutt pedig 140 ezer embert látnak el a háziorvosi ügyeletek. A logisztikailag, szervezetileg és finanszírozásilag egyaránt gazdaságosan működtethető üzemméret meghatározása ugyancsak az országos módszertani központ feladata lehetne. Jelenleg a módszertani és szakmai felügyelet teljes hiánya jellemző az ügyeletekben. A szakmai szervezetek koncepciói nagyjából egyöntetűek az ügyelet kérdésében: a kartellezés visszaszorítása mellett önkormányzati pozíciók átstrukturálását is szorgalmazzák.

Nem vállal ügyeletet a háziorvosok több mint fele, ami érthető is, hiszen a másutt elérhető ügyeleti óradíjak töredékéért kellene ellátniuk ezt a feladatot. Bár a kötelező ügyeleti kialakítását egyetlen szervezet sem támogatja, például a HAOSZ szerint finanszírozási ösztönző bevezetésével el lehetne érni, hogy több háziorvos vegyen részt benne.

Az egységes képzési rendszer homogén tudást biztosítana az ügyeletet vállaló orvosok számára, hiszen gyakran éri őket a vád, hogy nem megfelelő szakmai színvonalon biztosítják az ellátást. Az ügyeleteket terhelő folyamatos munkaerőhiány okán az is felmerül, hogy MSc ápolókat, mentőtiszteket is be kellene vonni a feladatvégzésbe, ehhez azonban a szakmai kollégiumnak el kell készítenie a vonatkozó hatásköri listákat, míg az államigazgatásnak mellé kell illesztenie a finanszírozást.

A területi átszervezésen és a finanszírozás módosításán túl fontos lenne a lakosság edukálása is, a MOK például kezdeményezte olyan óvodai és iskolai pilotok elindítását, amelyek a lakosság egészségértését hosszútávon javítanák. A kamara szerint a háziorvosi ügyeleti ellátásra fordított 10 milliárd forintot hatékonyabban is el lehetne költeni. Az ügyeleti tevékenységet – ahol ezt az elérhetőség lehetővé teszi – a sürgősségi osztályok mellett felállított Akut Alapellátási Egységekhez kell allokálni, de a mentők infrastruktúrájára, vagy diszpécserszolgálatára is lehetne építkezni, tehermentesítve a háziorvosi ügyeleteket. A HAOSZ is megfogalmazott hasonló javaslatot: ajánlatosnak tartanák egy multudiszciplináris segélyvonal működtetését, ahol a páciens telefonon kaphat segítséget a szakemberektől.

Siránkozva nem lehet „eladni” a hivatást

Valamennyi szervezet javaslatcsomagjában hangsúlyosan szerepel a képzés megújításának szükségessége, a kompetenciák kiszélesítése. A hatásköri listák újragondolását a kollégiumi tagozat is kiemelten fontosnak tartja, hiszen számos olyan feladatot sorolnak most a járóbeteg-szakellátáshoz, amelyet az alapellátás szintjén is tudnának kezelni az orvosok.

A graduális képzésben ugyancsak nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a háziorvostannak, hiszen a hallgatók körében a negyedik évben még az egyik legvágyottabb szakma a háziorvoslás, ám az ötöd-hatodévesek már nem akarnak az alapellátásban dolgozni; így még a háziorvosi rezidensi helyeket sem sikerül maradéktalanul feltölteni. Egy korábbi, szakmai beszélgetésen ezzel kapcsolatban az is elhangzott, „el kell tudni adni a szakmát” a fiataloknak, ám ez nyafogva, sírva, hogy nyolcvan beteget kell ellátni a négy órás rendelési idő alatt, ráadásul nagyon kevés pénzért – nem fog menni. A háziorvos-társadalomnak is váltania kell, a szakma szépségét megélve átadni a hivatástudatot a fiatalabb generációknak.

Úgy tűnik, a Covid-járvány időszaka a politikusok számára is világossá tette, hogy a betegellátásban kiemelten fontos az alapellátás megfelelő működése. Az azonban továbbra is kérdés, hogy a szakma javaslatai mentén képesek-e a döntéshozók egy olyan struktúrát és finanszírozási környezetet kialakítani, hogy jó legyen háziorvosnak lenni Magyarországon.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)

Kapcsolódó fájlok

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés