hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Gyógynövények a bőrbetegségek kezelésében

Legnagyobb szervünk, a bőrünk normális fiziológiai állapotának fenntartásában, valamint az azt érő sérülések, fertőzések és a különböző okokra visszavezethető  betegségek kezelésében nélkülözhetetlenek a gyógynövények és a belőlük előállított készítmények. Ezt a megállapítást erősíti az a tény, hogy az európai és a hazai „gyógynövénypiac” mintegy 8–10%-át teszik ki a különféle bőrbetegségek kezelésére külsőleg használt gyógynövények és növényi készítmények.

hirdetés

Ezek mellett azonban érdemes szólni arról is, hogy egyre nagyobb jelentőségűek a gyógyhatású kozmetikumok (angol nyelvű megfelelőik: cosmeceuticals, dermoceuticals, functional cosmetics), illetve a bőrünk állapotára kedvezően ható étrend-kiegészítők is (ezek angol megfelelője: nutricosmeceuticals). Az utóbb említett termékek esetében az ismert és az összetételből várható kozmetikai és étrendi hatások mellett a bőr öregedési folyamatát lassító, napégés ellen enyhe védelmet nyújtó, bőrhalványító, a bőr egyes hiány betegségeinek kialakulását megelőző vagy a bőr gyulladásos folyamatait mérséklő hatások is meg találhatók a termékleírásokban. Ugyancsak a gyógynövények jelentőségét erősíti az, hogy sokan az ún. esztétikai jellegű bőrelváltozásokkal (pl. pattanásos arcbőr, kisebb érbántalmak) először nem bőrgyógyászhoz, hanem kozmetikushoz fordulnak és szívesen használnak növényi vagy egyéb természetes eredetű, gyógyhatású kozmetikumokat a bőrpanaszaik kezelésére.  

A növényi (ható)anyagokat tartalmazó (részben gyógyhatású) kozmetikumok bőrápolásban, kozmetikai és egyéb jellegű bőrelváltozások kezelésében fokozódó jelentőségét támasztja alá az, hogy az Európai Unió honlapján közzétett, a kozmetikai hatóanyagok nemzetközi nevét (INCI) is magába foglaló táblázat mintegy 1000-féle (!) növényt, növényi kivonatot, illó- és zsíros olajat, illetve hatóanyagot és ezek hatásait tartalmazza. A táblázat egyes növényeinél, kivonatainál és hatóanyagainál a kozmetikai tulajdonságok (hidratáló, bőrtápláló, bőrpuhító, bőrvédő, bőrkondicionáló, bőrfertőtlenítő, ránctalanító stb.) mellett az alábbi terápiás hatások is meg találhatók: összehúzó, emolliens, antioxidáns, antimikrobiális és seborrhoea-ellenes. Az említett össze állításban felsorolt növények, növényi kivonatok és hatóanyagok jelentős része jól is mert az európai farmakognóziai és fitoterápiai szakirodalomból, és vannak köztük olyanok is (jó példa erre az ázsiai gázló, kamilla, körömvirág vagy a teafa), melyeknek hatását megfelelő tudományos bizonyítékokkal támasztották alá és egyes bőrbetegségek (pl. akné, ekcéma) kezelésében eredményesen alkalmaznak. Több gyógynövénynek, növényi drognak (pl. aloe vera gél, teafaolaj, olívaolaj, karite vagy shea-vaj, argánolaj, vörös fokföldi rekettye, homoktövis, szőlő) olyan jelentős a kozmetikai és fitoterápiás célú alkalmazása, hogy belőlük széles körű használatot lehetővé tevő termékcsaládokat fejlesztettek ki, sőt egyesek (pl. aloe, teafaolaj, olívaolaj, karite, homoktövis) kutatására intézeteket, nemzeti vagy nemzetközi társaságokat is létrehoztak.  

A különféle bőrpanaszok és betegségek (pl. száraz bőr, akné, ekcéma, dermatitisz, csalánkiütés, napégés, nehezen gyógyuló seb, fekély, felfekvés, viszketés, rovarcsípés, gombás köröm- és bőrbetegségek, pikkelysömör, vírusok okozta bőrbetegségek) megelőzésében és kezelésében külsőleg, illetve belsőleg használatos természetes anyagok köre igen tág (számuk meghaladja a 120-at). A szárított gyógynövénydrogok mellett éppúgy megtalálhatók az illó- és zsíros olajok, a különböző nyers gyümölcsök és zöldségek, gyümölcs- és zöldséglevek, a gyógyhatású gombák és a különféle méhészeti termékek, mint a tengeri szervezetekből és a különféle növényekből, illetve gombákból kinyert hatóanyagok. A különféle gyógynövény-értékelő monográfiagyűjteményekben mintegy 50-féle olyan növényi drog és kivonat, valamint növényi drogokból kinyert hatóanyag található, melyeknél bőrbetegségre utaló indikációt adtak meg. A fontosabb növényekre/növényi drogokra példaként említhető az aloe vera gél, mirrha, kasvirágok, az orbáncfű, lenmag, kamillavirág, a körömvirág, virginiai varázsmogyoró, teafa, borsosmenta olaj, perubalzsam, ligetszépe magolaj vagy a görögszénamag. 

A különböző  eredetű bőrbántalmak, tünetek és bőrbetegségek kezelésére a növényi drogok, a gyógynövénykivonatot vagy hatóanyagot tartalmazó galenusi és külsőlegesen alkalmazható gyógyszerek mellett széles körben alkalmazzák az ún. gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményeket, melyek száma meghaladja a 30-at.  

A gyógyszerként forgalomban lévő készítmények közül az egyiknek a hatóanyaga a gyulladáscsökkentő  azulén, a másik készítmény növényi összetevői pedig az allantoin (ez a fekete nadálytő gyökerének egyik fontos hatóanyaga) és a vöröshagyma folyékony kivonata. Az előbbit enyhe fokú égési sérülések, fagyások és bőrgyulladások kezelésére, az utóbbit túlzott mértékű hegképződések és hegzsugorodások megakadályozására ajánlják.  

A gyógyhatású  készítményekben előforduló fontosabb növények, növényi drogok, vagy ezek kivonatai közül pédául az aloe vera, az árnika, bíbor kasvirág, bojtorjángyökér, borsosmenta, citromfű, kamillavirág és illóolaj, körömvirág, az orbáncfű, vérehulló fecskefű, kerti borágó magolaj vagy a búzacsíraolaj említhető.  A gyógyhatású készítmények javallatai közt az alábbiakat találhatjuk: a sebek gyógyulási folyamatainak elősegítése (hámosodás gyorsítása), keloidos panaszok, a hegesedés mértékének csökkentése és heglazítás, bőrszárazság és bőrviszketés mérséklése, atópiás és pelenka dermatitisz, psoriasis, enyhe bőrgyulladások, rovarcsípések helyén kialakult gyulladások, faggyúmirigy működészavara, akné, furunkulus, felfekvések, bőrhámsérülések, égési sérülések (I. és II. fokú), herpes simplex, szemölcs, bőrgombásodás, haj- és köröm töredezettség, hajhullás és hajnövekedési zavarok, ulcus cruris.  

A VII. kiadású  Szabványos Vényminták Gyűjteményében található és  „bőrgyógyászati” kezelésre használható készítmények: a kamillavirágzat (Chamomillae anthodium), a fagyott testrészek kezelésére ajánlott fagybalzsam (Linimentum ad pernionem) és fagykenőcs( Unguentum camphoratum ad pernionem), illetve a viszketések mérséklésére használható hintőpor (Sparsorium contra pruritum). A kozmetikumként vagy étrendkiegészítőként forgalomba hozott, rendszeres fogyasztás/ használat mellett eredményesen alkalmazható és szakirodalmi adatok alapján bizonyos mértékben hatásosnak elfogadható termékek hatóanyagai között például esszenciális zsírsavakat (linolsav, gamma-linolénsav) tartalmazó növényi olajok (ilyen például a ligetszépemag-, a borágómag-, a kendermag-, a homoktövistermés- és mag-, az olíva- vagy a lenmagolaj stb.), különféle illóolajok (ld. alább), az aloe vera gél, az árnika- és nadálygyökér-kivonat, valamint a kamilla és körömvirág kivonatai találhatók.

Az illóolajok és a különféle aromaterápiás készítmények alkalmazásának fontosabb területei: a bőr és szőrtüsző gyulladásai, baktériumok és gombák okozta bőr- és körömfertőzések, nehezen gyógyuló  sebek, égések okozta bőrsérülések, herpeszvírusok okozta bőrfertőzések, bőrfelszínes érbántalmak, cellulitis, foltszerű kopaszodás és fejtetű. Az aromaterápiában gyakrabban használt illóolajok (és ezek adott hatóanyagot nagyobb mennyiségben tartalmazó kemotípusai) az alábbiak: ausztráliai teafa, boróka, cédrus, ciprus, citrom, citromfű, fahéjfafajok, indiai citromfű, kakukkfűfajok, kamilla, levendulafajok, mentafajok, szurokfűfajok, tömjén, olasz szalmagyopár vagy immortele, orvosi zsálya, pálmarózsa, rozmaring, római kamilla és szegfűszeg. Az alkalmazott illóolajok és összetevőik fontosabb hatásaiként az alábbiak említhetők: baktériumok és gombák fejlődését gátló és/ vagy a kórokozókat elölő, gyulladáscsökkentő, felületi vérellátást és nyirokkeringést fokozó, hámosodást és a sebgyógyulási folyamatot előmozdító. 

Dr. Babulka Péter
a szerző cikkei

(forrás: Gyógyszertári Practicum)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés