2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Újabb figyelmeztetések a hőség miatt

A hőség miatt az ország több megyéjére első-, másod- és a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adta ki hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Baranya, Somogy és Tolna megyére adták ki a harmadfokú figyelmeztetetést.

Másodfokú a figyelmeztetés Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyében.

Nógrád megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki ugyancsak a hőség miatt.

Hétfőn napközben 33-38 fokig melegszik a levegő. Az előrejelzés szerint a következő napokban mérséklődik a hőség.

*

Kánikulában figyeljünk az idősekre, krónikus betegekre, az elhúzódó hőség megterheli szervezetüket, mondta Pintér Ferenc orvos-meteorológus, a Meteo Klinika igazgatója az M1 aktuális csatornán. A fejfájás, hányinger, zavartság, forró bőr jelzi, hogy hőkifáradás lépett fel, ami hamar hőgutává súlyosbodhat. Ilyenkor fontos a szervezet hűtése, a folyadék és só bevitele. Ugyanakkor nem szabad alkoholt, cukros folyadékot, kávét fogyasztani és a klímaberendezésekkel is vigyázni kell, figyelmeztetett a szakember.

Az autóban is veszélyes lehet a túlzott klímahasználat, mert jelentősen ronthatja a vezetési képességet, ha túl nagy a benti és a kinti hőmérséklet közötti különbség.

A vízparton nyaralóknak a napszúrás veszélyére kell figyelniük, ezt nem enyhíti, ha vízbe mennek. Délelőtt 11 óra és délután 15 óra között nem érdemes a napon tartózkodni, a fejet pedig védeni kell az erős napsütéstől, mondta Pintér Ferenc.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink