2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Teljesítik a francia kórházi dolgozók követeléseit

Hat hétig tartó tárgyalások után csütörtök virradóra megszületett Franciaországban a megállapodás a szakszervezetek és a kormány között arról a nagyobb állami ráfordításról, amelyet a koronavírus-járvány miatt kihirdetett karantén idején ígért meg Emmanuel Macron elnök.

Az elmúlt hetek tüntetései nyomán az új kormány az először megajánlott 6 milliárd eurót 7,5 milliárd euróra növelte, amit történelminek minősített Olivier Véran egészségügyi miniszter. Az összegből – amelyet a fizetések és a prémiumok emelésére fordítanak  az ápolók és a kórházak technikai személyzete részesül a megállapodás szerint.

A kórházi dolgozók fizetésének alapja  az orvosok kivételével, akikkel külön tárgyal a kormány  havi nettó 180 euróval nő két lépcsőben: szeptember 1-én 90, majd 2021 márciusában további 90 euróval. A magánkórházakban az emelés 160 euró lesz, szintén két ütemben. A kormányzat arra is ígéretet tett, hogy 15 ezer új állást hoz létre a közkórházakban. A szakszervezeteknek hétfőig kell választ adniuk arra, hogy aláírják-e a megállapodást.

A legradikálisabb szakszervezet, a CGT egészségügyi felelőse, Patrick Bourdillon szerint "egeret szültek a hegyek". Emlékeztetett arra, hogy az eredeti követelés nettó 300 euró volt minden kórházi dolgozónak, amitől messze van a megállapodásban szereplő összeg. A másik nagy szakszervezet, a Force ouvriere tárgyalója, Didier Birig viszont elégedettségének adott hangot.

"Harminc éve nem értünk el olyan dolgokat, mint most: nettó 180 euró nem semmi"  hangsúlyozta.

A reformpárti CFDT is elégedett a megállapodással. Eve Rescanieres szociális ügyi felelős kiemelte, hogy hosszú ideje nem volt ilyen jelentős béremelés az egészségügyben.

A kórházi orvosokkal ezzel párhuzamosan viszont holtpontra jutottak a tárgyalások, miután az egészségügyi miniszter a már megígért 400 millió eurós béremelést nem kívánta tovább növelni a mintegy 100 ezer orvos számára.

"A miniszter véget vetett a tárgyalásoknak, nem tudunk megállapodásra jutni, ez súlyos kudarc a közegészségügy számára"  mondta Jacques Trévidic, a kórházi orvosok szövetségének elnöke. A tárca azonban jelezte, hogy a tárgyalások még nem értek véget, csak a kormány egyelőre felfüggesztette azokat.

A járvány alatti ígéreteknek megfelelően Emmanuel Macron egy július 3-i lapinterjúban jelezte, hogy a kormány 15-20 milliárd eurót tervez az épületek felújítására és a műszerpark modernizálására fordítani, illetve rugalmasabbá tenné az egészségügy irányítását a döntéshozatalok decentralizálásával. Ezekről részletesebben várhatóan a július 14-i nemzeti ünnepen tervezett televíziós interjújában beszél majd az államfő.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink