2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Szuperkölcsön ápolóknak

Az akut egészségügyi nővér- és ápolóhiányt stabilizációs kölcsön segítségével oldaná meg a szlovák oktatási és az egészségügyi tárca – írta meg az Új Szó alapján a 24.hu.

A módosító javaslat konkrét problémára reagál. A diákok egy-egy tanévben egyszer kérvényezhetik a támogatást, legtöbbször hat alkalommal – közölte a lappal Martina Lubyová oktatási miniszter. Lubyová szerint a kölcsön arra ösztönzi majd a diákokat, hogy tanulmányaik befejezését követően maradjanak Szlovákiában. A számok ugyanis azt mutatják, hogy az ápolók mindössze 44 százaléka próbál meg Szlovákiában elhelyezkedni.

Azoknak, akik az iskolát követően a hazai egészségügyben helyezkednek el, az ágazatban ledolgozott évektől függően elengedjük az igényelt összeg egy részét – magyarázta a miniszter. Azt, hogy hány évet kellene ledolgozniuk a diákoknak ahhoz, hogy a teljes összeget elengedjék, még nem tudta megmondani a miniszter.

A tárcavezető hozzátette: az első években tesztelni szeretnék az új kölcsönt. Azok a diákok, akik ápolónak tanulnak évente mintegy 2000 eurót igényelhetnének, bár az összeg még nem végleges.

Az egészségügyi tárca közölte, ha a parlament is rábólint, a módosítás júniusban lép életbe, közli a 24.hu.

(forrás: 24.hu)
hirdetés

Könyveink