2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Minden alkalommal megkóstolta a halászlevet

Szegeden járt Karikó Katalin (Bővítve!)

A világhírű biokémikus Szeged díszpolgára lett és a jövőbeli tudományos együttműködés lehetőségeiről is egyeztetett az SZTE kutatóival. A szegedi egyetem rektora felkérte Karikó Katalint a X. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny díszelőadójának.

Szeged díszpolgári címével tüntették ki Karikó Katalin biokémikust, az elismerést Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester adta át pénteken, Szeged napján. Botka László az ünnepségen úgy fogalmazott, a szegediek a tudásban, a tehetségben és a szorgalomban hisznek. "Szeged napján büszke, sokszínű, szabad városunkat ünnepeljük, és legjobbjainkat köszöntjük, akik munkásságukkal jó példát állítanak mindannyiunk elé".

A polgármester kiváló tudósnak és kutatónak nevezte Karikó Katalint, aki az emberiségnek reményt adott a világjárvány idején. Az ünnepségen elhangzó méltatás szerint Karikó Katalin Kisújszálláson nőtt fel, majd Szegeden szerzett biológus diplomát, és kutatómunkáját is a városban kezdte el; 1985-ben létszámcsökkentés miatt elküldték, így családjával az Egyesült Államokba költözött, előbb a philadelphiai Temple Egyetemen, majd a Pennsylvania Egyetemen dolgozott. 2004-ben egy kollégájával, Drew Weissmann-nal szabadalmat jegyeztettek be a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazásra. Ezt a szabadalmat vásárolta meg 2011-ben a BioNTech és a Moderna. 2014-ben Karikó Katalin a német BioNTech cég alelnöke lett. 2018-ban a Pfizer gyógyszercéggel közösen kezdtek ezen a technológián alapuló oltást fejleszteni, ennek is köszönhető, hogy a koronavírus megjelenése után néhány hónappal már el is indult a vakcina tesztelése, tavaly december elején pedig a széles körű felhasználás.

A kutató korábban az MTI-nek elmondta, rengeteg boldog emlék köti Szegedhez. 1972-ben egyetemi előkészítőn járt először a városban, majd a következő esztendőben felvételizett az akkori József Attila Tudományegyetemre, ahol öt évig tanult. Az 1978-as diplomaszerzést követően 1985-ig a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban dolgozott, a biofizikai intézetben, ahol RNS-ekkel foglalkozott. Férjével is a városban ismerkedett meg 1977-ben, majd házasságukat is a szegedi városházán kötötték meg. Itt született a lánya is, akinek névadóját szintén a városházán tartották. Úgy fogalmazott, fiatal házasként szerettek Szegeden élni, nem is nagyon akartak elmenni, de állását elvesztve kénytelenek voltak messzire költözni.

Az elmúlt években többször is visszatért Szegedre, s minden alkalommal megkóstolta a halászlevet, árulta el a biológus.

Az ünnepséget megelőzően Karikó Katalin ellátogatott alma materébe, a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE), korábbi munkahelyére, a Szegedi Biológiai Kutatóközpontba, valamint a Szegedi Tudósakadémia vendége is volt. A díszünnepségen Pro Urbe díjjal tüntették ki Röst Gergely matematikust, az SZTE Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszékének vezetőjét és Knezevics Viktort, a BP országigazgatóját, szegedi irodavezetőjét. Szegedért emlékérmet vehetett át Grecsó Krisztián író, Kerek Attila, a szegedi polgármesteri hivatal nyugalmazott rendezvény- és protokolltanácsadója, valamint Török László, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a kézműipari tagozat elnöke.

A világhírű biokémikust dr. Rovó László professzor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Fendler Judit, az SZTE kancellárja és dr. Trócsányi László, az Európai Parlament képviselője fogadta az egyetem Dugonics téri épülete előtt. A szegedi egyetem korábbi kiváló tanulójával és jelenlegi büszkeségével csoportkép készült az egykori rektor, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert szobránál. A német BioNTech alelnöke, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója ezt követően kötetlen beszélgetésen vett részt az egyetem vezetőivel és kutatóival.

Buzás Krisztina, az SZTE Immunológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi docense. Gácser Attila, az SZTE TTIK Biológiai Intézetének vezetője és Veréb Zoltán kutató, a Szegedi Tudományegyetem Biobankjának kialakításáért felelős szakmai vezetője a jövőbeli tudományos együttműködés lehetőségeiről egyeztetett Karikó Katalinnal. A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében kifejlesztett vakcina megalkotója minden szempontból hasznos tanácsokkal látta el a kutatókat. Emellett biztosította az egyetem vezetőségét arról, hogy minden segítséget megad majd ahhoz, hogy a Szegedi Tudományegyetem még magasabb szintre jusson a legkülönbözőbb kutatási területeken, közli az SZTE. A megbeszélésen részt vett Szabó Gábor prorektor, Kónya Zoltán tudományos és innovációs rektorhelyettes, valamint Csóka Ildikó stratégiai főigazgató is.

Az alapításának 440. évfordulóját, szegedi befogadásának 100. évfordulóját ünneplő Szegedi Tudományegyetem rektora a megbeszélés végén felkérte Karikó Katalint a X. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny díszelőadójának. A világhírű tudós elmondta: a Szegedi Tudományegyetemen eltöltött időszak eddigi életének legszebb évei közé tartozik. Csoporttársai és jómaga fiatalok voltak, tele energiával és ambíciókkal, azt azonban nem tudták, hogy mit hoz majd a jövő. Egyben viszont biztosak voltak, mégpedig abban, hogy kutatni szeretnének.

Karikó Katalin legközelebb novemberben látogat a Szegedi Tudományegyetemre. Ekkor rendezik meg a centenáriumi rendezvénysorozat részeként az Egyetem Napi Ünnepséget, ahol átveszi díszdoktori oklevelét.

 

Fotó: Bobkó Anna (SZTE NKI)
Fotó: Bobkó Anna (SZTE NKI)

(forrás: Szegedi Tudományegyetem, MTI)
hirdetés

Könyveink