2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Réthelyi Miklós 80

Dr. Réthelyi Miklós rector emeritust, korábbi nemzeti erőforrás minisztert, az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet egyetemi tanárát köszöntötték 80. születésnapján jelenlegi és egykori munkatársak, tanítványok az intézet Huzella Tivadar tantermében rendezett ünnepségen.

Dr. Réthelyi Miklós teljes pályája, immár több mint 55 éve a Semmelweis Egyetemhez kötődik. Kulcsfontosságú szerepet játszott modernkori egyetemünk alapjainak megteremtésében, nem túlzás azt mondani, hogy nélküle nem lenne a Semmelweis Egyetem olyan, amilyennek ma ismerjük” – fogalmazott köszöntésében dr. Merkely Béla rektor, emlékeztetve arra, hogy Réthelyi Miklós volt az egyetem első rendszerváltás utáni vezetője. A hallgatók és a fiatal oktatók jelöltjeként választották meg egy olyan különleges történelmi helyzetben, amikor az országban zajló hatalmas változásokkal együtt az egyetem is lehetőséget kapott a megújulásra – mutatott rá. Számos más mellett nevéhez fűződik az Egészségügyi Menedzserképző Központ létrehozása, és egyetemünk egyik ma is legkiemelkedőbb tudományos rendezvényeként számon tartott Semmelweis Symposium elindítása, de alapító tagja volt az egyetem Doktori Iskolájának, új alapokra helyezte a nemzetközi tudományos és oktatási együttműködéseket – sorolta. A rektorság mellett számos meghatározó pozíciót viselt és visel ma is, munkája során mindig fontos volt számára a párbeszéd és a kölcsönös bizalom, amelyet a közös munka alapjának tartott. Mint kiemelte, Dr. Réthelyi Miklóst olyan korban – 1991 tavaszán – választották vezetővé, amely mérföldkő volt egyetemünk történetében, éppúgy ahogy most, az alapítás 250. évében is egy újabb mérföldkőhöz értünk. Ahogy akkor is, úgy ma is itt az idő a kérdés feltételére: „milyen egyetemet akarunk”? Dr. Réthelyi Miklósnak annak idején megvoltak a válaszai, most pedig rajtunk a sor! – jelentette ki.

Dr. Réthelyi Miklós (Fotó: Szilágyi Anna)
Dr. Réthelyi Miklós (Fotó: Szilágyi Anna)

Polihisztornak nevezte beszédében dr. Szél Ágoston rector emeritus, az intézet igazgatója, a rendezvény házigazdája az ünnepeltet, és emlékeztetett arra, hogy Réthelyi Miklós végigjárta az egyetemi ranglétrát, majd pályáját a miniszteri pozíció tetőzte be. Nehéz kérdés, hogy egy ilyen pálya után mit tekinthetünk a legfőbb alkotásának, Szél Ágoston ugyanakkor úgy fogalmazott: számára a Réthelyi-Szentágothai Funkcionális anatómia tankönyv az, amiben a legmaradandóbb módon testesül meg egy anatómus-orvos-miniszter ars poeticája; a számos kiadást megélt könyvet ma már medikusok tízezrei használják magyarul és angolul. Felsőoktatás, egészségügy, vallás, kultúra, menedzsment és vezetés, morfológia, orvostudományi kutatások, neuroanatómia, gerincvelő – mint Szél Ágoston rámutatott, felsorolni is nehéz, hogy hány területen alkotott Réthelyi Miklós. Hozzátette: nagy örömére szolgált, hogy rektorsága alatt tanácsadóként segítette munkáját. Dr. Szél Ágoston köszöntése zárásaként idézett Réthelyi professzor közelmúltban megjelent, Kunszentmárton gyerekszemmel című könyvéből, utalva arra, hogy egy boldog ember szavai tükröződnek a sorokban: „A Kunszentmártonban eltöltött két és negyed év alatt és utána is parancsolóan kellett észrevennem, hogy a Jóisten folyamatosan rendkívüli és felemelő eseményeket tartogat számomra. Életem 80. évében sem mondhatok mást”.

Dr. Jávor András, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium korábbi közigazgatási államtitkára, akivel közel 30 éves munkakapcsolaton túl barátság is összeköti az ünnepeltet, úgy fogalmazott, a lélek fő tulajdonsága az, hogy örökéletű, és kiemelte: Réthelyi professzor a lélek által vezetett ember. „A szívünkben nem az idő múlik, hanem ha rendet teremtettünk, akkor megéljük a hallhatatlanságunkat, azaz azt a belső valódi órát, a lélek óráját, amit csak személyesen tudunk felhúzni, mozgásba hozni” – szólt az ünnepelthez. „Az embert nem a születés, a földi rang avatja előkelővé, hanem a szellem és a jellem” – Goethe szavai igazak a professzorra is, akit bármilyen posztra is állított az élet, mindig szolgált, tiszta szívből és minden erejéből – vélekedett, hozzátéve, hogy Réthelyi Miklós mindig vállalta a kihívásokat, nem kerülte el a rögös utakat.

A teljes írás az egyetem honlapján

(forrás: semmelweis.hu)
hirdetés

Könyveink