Béke van a bangladesi ikrek szétválasztását végzők között

Váratlan fejlemény ugyanakkor, hogy még tavaly decemberben a Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottsága előtt megállapodás jött létre önök és dr. Csókay András között és rendezték a konfliktusukat. Miről szól ez a megállapodás?

Igen, örömmel osztom meg, hogy a létrejött írásbeli megállapodás eredményeként Csókay Andrással egyetértettünk abban, hogy a bangladesi sziámi ikrek szétválasztó műtétsorozatának szakmai eredményét, magyar orvostörténeti sikerét és tudományos, vallástörténeti és diplomáciai eredményét mindketten és egybehangzóan elismerjük. Ebben a megállapodásban rögzítettük azt is, hogy közöttük a műtétsorozattal kapcsolatban felmerült orvosszakmai vitát megnyugtatóan és véglegesen lezártnak tekintjük, egymással szemben szakmai kifogásunk pedig nem áll fenn. A létrejött megállapodást kulcsfontosságúnak tartom abból a szempontból, hogy a műtétsorozat végre a megérdemelt társadalmi és szakmai megbecsülést, figyelmet élvezze és az azzal kapcsolatos sajtóbeli nyilatkozatok és híradások végre objektív tényeken alapuló, betegjogi szempontból is etikus és kontrollált, elfogulatlan aktualitásokat osszanak meg a kislányok állapotáról a nyilvánosság számára.  A fentiekben elmondottakon túl a műtétsorozat vonatkozásában – saját személyünkben – a média részére ennél többet már nem, vagy csak közös nyilatkozat formájában kívánunk tenni. Tartom magam ehhez a megállapodáshoz, ezért én, mint orvos, nem kívánok erről az időközben már megoldott orvosszakmai vitáról, nézeteltérésről többet elmondani. Az alapítvány a műtétsorozattal összefüggésben, a kislányok állapotáról természetesen rendszeres tájékoztatást fog közölni, amennyiben az orvosszakmai és orvosetikai szempontból időszerű és indokolt lesz.

A legfontosabb, hogy vannak a kislányok?

A két kislány eltérő ütemben gyógyul. Rabeya esetében nagy az esély arra, hogy teljes életet élhet: jön-megy, játszik, óvodába jár hamarosan, okos és érdeklődő kislány. Rukaya halmozottan sérült, otthon van a családja körében, szeretet veszi körül, lassú fejlődést mutat. Rukayának – az előzetes vizsgálatok alapján – sajnos eleve kevesebb esélyt adtunk a teljes felépülésre a műtét előtt is, aminek teljes mértékben tudatában voltak a szétválasztást kezdeményező szüleik. Azon a véleményen voltak, hogy „ha a Mindenható életet szán” a gyermekeiknek, akkor azt külön testben szánja nekik, mert ez így nem élet összenőve. Egyébként a szétválasztásra több okból is szükség volt, leginkább egészségügyi okok miatt. Volt egy iráni sziámi ikerpár, akik 28 éves korukban már könyörögtek az orvosoknak, hogy válasszák szét őket, akár annak az árán is, hogy meghalnak műtét közben, mert egyszerűen képtelenek tovább élni ilyen körülmények között. Sajnos 2003-ban a szétválasztó műtét közben mindketten elhunytak, az ő esetük is alátámasztotta, hogy inkább a többlépcsős műtétsorozat tűnik járható útnak a hasonló esetekben.

Ön szerint mi lesz az ügy következő lépcsőfoka?

Remélem, hogy lezárul a videó dokumentációval kapcsolatos jogvita alapítványunk és Szász János között, a filmnyersanyag-felvételeket pedig megkapjuk, és ismét teljes energiánkkal a rászoruló embertársaink műtétjeire tudunk koncentrálni. Mint már említettem, 32 fejlődési rendellenességgel született vagy égési sérült bangladesi gyerek vár ránk jelenleg is, ráadásul alapítványunk – immáron húsz éve – Magyarországon is, ahol tud, segít. Tavaly kilenc egészségügyi és szociális ellátónak nyújtottunk segítséget kórházi vagy intézményi infrastruktúra korszerűsítésére és a közeljövőben az Országos Vérellátó Szervezettel szervezünk közös véradási akciót.

A teljes interjút a Mandiner közli.