2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Rekordmagas a betegek száma Ukrajnában és Csehországban

Továbbra is gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, és hasonló a helyzet Csehországban is.

Ukrajnában szerdára csaknem 1300 esettel újabb rekordot döntött az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma, ezen felül a kórházi ápolásra szorulóké is kiugróan megemelkedett – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által szerdán közzétett adatokból és az egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatójából.

Az elmúlt napban a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma 1271 új esettel 75 490-re, az elhunytaké pedig 24 újabb halálos áldozattal 1788-ra nőtt, miközben eddig 41 527-en gyógyultak meg, közülük előző nap 914-en. Jelenleg 32 175 beteget kezelnek koronavírus-fertőzés miatt. Az új betegek számában a mostanit megelőzően a korábbi legmagasabb napi növekményt, 1197-et múlt szerdán regisztrálták, azóta egy nap, vasárnap kivételével folyamatosan ezer fölötti új fertőzéses esetet jegyeztek fel. A legtöbb új beteget az ország két legfertőzöttebb régiójából jelentették: 156-ot a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből és 150-et a fővárosból, Kijevből, továbbá 148-at a keleti országrészben lévő Harkiv megyéből. Lviv megyében az igazolt fertőzöttek száma elérte a 10 223-at, az elhunytaké pedig két újabb áldozattal 275-re nőtt. Kijevben eddig 8812 fertőzöttet azonosítottak, a halálos áldozatok száma egy újabb esettel 139-re emelkedett. Kárpátalján 78 új esettel 5462-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig négy újabb halálos áldozattal 210-re, miközben eddig 2191-en győzték le a kórt.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter kiemelte, hogy előző nap rekordszámú, 293 Covid-19-beteget kellett kórházba szállítani az országban. Az egészségügyi alkalmazottak közül újabb 52 kapta el a vírust, közülük már több mint 8900 fertőződött meg a járvány kitörése óta.

Előző nap 35 902 tesztet végeztek el az országban, ebből 17 519 PCR-tesztet és 18 383 antitestszűrést. Sztepanov közölte továbbá, hogy két megye, Harkiv és a nyugat-ukrajnai Rivne az utóbbi napokban mért adatok – az aktív betegek száma és a fertőzés terjedésének üteme – alapján figyelmeztetést kapott a kormányzattól, hogy járványügyileg kedvezőtlenebb besorolásba kerülhetnek, és szigorításokat kell bevezetniük.

A hónap elején új karanténrendszer lépett életbe, amely szerint négy színes, azaz zöld, sárga, narancs és vörös zónába sorolják az egyes településeket és régiókat meghatározott kritériumok - a betegek, az elvégzett tesztek száma, a kórházi ágyak leterheltsége és a fertőzés terjedésének üteme - alapján. A besorolást péntekenként vizsgálja felül a kormány. A veszélyes zónákba sorolt települések, illetve régiók helyi hatóságai mostantól önhatalmúlag nem enyhíthetnek, csak szigoríthatnak a korlátozásokon.

A múlt héten vörös besorolást kapott Nyugat-Ukrajnában két nagyváros, Ternopil és Luck, amelyeken a vonatok megállás nélkül hajtanak át az állami vasúttársaság döntése értelmében.

Több mint ötezer koronavírus-fertőzött beteg volt szerdán reggel Csehországban

Az egészségügyi minisztérium kimutatása szerint kedden a laboratóriumi vizsgálatok 290 embernél állapították meg a Covid-19 fertőzést, és ezzel a betegek száma 5091-re nőtt, ami új rekordot jelent. Március elseje óta, amikor az első fertőzést regisztrálták, Csehországban 17 286 ember kapta meg a kórt, közülük mintegy 12 ezer, azaz 70 százalékuk már meggyógyult. Az áldozatok száma szerda reggel 383 volt. A kórházakban 123 személyt kezelnek, közülük 19-nek az állapotát minősítik az orvosok súlyosnak.

Csehországban az országos általános óvintézkedéseket már megszüntették, jelenleg regionálisan és helyileg foganatosítják a szükséges intézkedéseket. A nagyjából egytucatnyi helyi fertőzésgócban többnyire kötelező az arcmaszkok viselése az egészségügyi intézményekben, kórházakban, idősotthonokban vagy a közösségi közlekedési eszközökön, illetve tilos a kórházak és az idősotthonok látogatása. Prágában például kötelező az arcmaszkok viselése az orvosoknál, a kórházakban, a gyógyszertárakban és a metróban.

A szaktárca egy hete mutatta be az úgynevezett "szemaforrendszert", amely a járvány súlyossága alapján négy kategóriába (piros, sárga, zöld, kék) sorolta a településeket és a régiókat. Pirossal azokat a régiókat jelölik, ahol sok a fertőzés és a helyzet súlyos, míg a kék szín vírusmentes területet jelent. Jelenleg piros vagy sárga besorolást egyetlen város vagy régió sem kapott, a zöld szín viszont több mint tíz helyen látható. A legrosszabb helyzet továbbra is Észak-Morvaország Karviná és Frydek-Místek járásaiban van.

A minisztérium és az országos tisztiszolgálat az általános országos járványhelyzetet továbbra is kielégítőnek minősíti, de az illetékesek folyamatosan az óvintézkedések betartására hívják fel az emberek figyelmét.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés