2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Spanyolországban 361 aktív járványgóc van

Spanyolországban 361 aktív járványgóc van mintegy 4100 igazolt esettel, 60 százalékuk két tartományban, Aragóniában és Katalóniában található. Nemzetközi kitekintés.

Fernando Simón, az egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója közölte: "Vannak olyan térségek Spanyolországban, ahol a vírus kis mértékben kering. Az ország nem homogén, nem is lesz az. Az esetek eloszlása nagyon egyenlőtlen".

A spanyol egészségügyi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt egy napban 855 új fertőzöttet szűrtek ki, a regisztrált esetek száma meghaladja a 278 ezret. A fertőzés következtében több mint 28 ezren haltak meg, az elmúlt egy hét során hatan vesztették életüket. A tárca jelentéséből kiderült: a járványgócok 70 százalékában tíznél kevesebb a fertőzött. Fernando Simón kitért arra, hogy tízből hat igazolt eset tünetmentes fertőzött, ami szerinte a felderítőmunka hatékonyságát mutatja. A fertőzöttek átlagéletkora továbbra is csökken, nőknél 43, férfiaknál 40 év, és ez kisebb kockázatot jelent.

Tudomásuk szerint az elmúlt két hónapban a külföldről beutazók közül 195-en voltak koronavírusosak, elsősorban az Egyesült Államokból és Dél-Amerikából indultak, de előfordultak fertőzöttek Németországból, Franciaországból és Nagy-Britanniából érkezők között is. Voltak, akikről kiderült, úgy szálltak repülőgépre, hogy már tüneteik voltak.

Aragónia és Katalónia több területén a helyi vezetés szigorú korlátozásokat vezetett be a járványgócok felszámolása érdekében, egyebek mellett arra kérte a lakosságot, hogy csak a lehető legritkábban hagyja el otthonát.

*

A koronavírus-járvány esetleges második hulláma előtt tömeges, elsősorban a kockázati csoportokat érintő influenza elleni oltást fontolgatnak Lengyelországban, közölte hétfőn Waldemar Kraska lengyel egészségügyi miniszterhelyettes. A lengyel egészségügyi tárca idén 1,5 millió vakcinát rendelt az őszi influenzajárvány megelőzésére. Az oltások költségeinek fedezéséről Kraska nem nyilatkozott egyértelműen, de reményét fejezte ki, hogy minél szélesebb körű  sikerül majd hozzáférést biztosítani. A vakcinák árát sok önkormányzat, több vállalat vezetése át akarja vállalni.

Lengyelországban stabil a járvány szintje, a napi növekmények nem mutatnak lényeges eltéréseket. Hétfőn 337 új koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami július 21. óta a legalacsonyabb adat. Öt fertőzött, más betegségekben is szenvedő ember elhunyt. Jelenleg 10 ezer 546 az aktív esetek száma, közülük 777, általában tünetmentes fertőzést a sziléziai bányavidéken tartanak számon. A fertőzöttek közül 32 ezer 856-an felgyógyultak. Eddig 1676 koronavírussal megfertőzött ember hunyt el.

*

Hat nap óta először csökkent száz (86) alá az új koronavírus-fertőzöttek száma Ausztriában - közölte az osztrák egészségügyi minisztérium hétfőn. Thomas Stelzer, Felső-Ausztria tartományi vezetője elmondta: 628 koronavírus-tesztből kilenc lett pozitív, és ezzel 53-ra nőtt a fertőzöttek száma. Közölte: a fertőzések gócpontja Salzkammergut.

*

Belgiumban a vártnál gyorsabb ütemben terjed újra a koronavírus-járvány. A nemzeti közegészségügyi intézet szóvivője, Boudewijn Catry azt mondta, hogy az újonnan azonosított fertőzöttek száma "riasztó, nem várt mértékben" növekszik. Kiemelte, az új esetek csaknem felét az antwerpeni régióból jelentették, de az ország többi részében is egyre több fertőzöttről számolnak be a hatóságok. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a statisztikák szerint a 20 és 60 év közötti korosztály van leginkább kitéve a fertőzés kockázatának.

A nemzetbiztonsági tanács, Sophie Wilmés kormányfő vezetésével hétfőn újabb korlátozásokat vezetett be. A miniszterelnök szerint azokra azért van szükség, hogy elejét lehessen venni a második hullám kiteljesedésének.
Az új szabályok értelmében a társas összejöveteleken háztartásonként már csak öt fő vehet részt tizenöt helyett, a higiéniai előírások betartásával, kivéve az olyan nagyobb rendezvényeket, mint az esküvők, ahol a résztvevők maximális létszámát tíz főben határozta meg a kormány.

Kültéri rendezvényeken 200, beltérieken 100 személy vehet részt, a védőmaszk viselése továbbra is kötelező. A rendelkezések szerint a bevásárlást, amely 30 percnél tovább nem tarthat, egyedül kell végezni.

Sophie Wilmés aláhúzta, hogy az antwerpeni helyzet határozott, konkrét intézkedéseket tesz szükségessé. A tartományi válságcsoport továbbra is tárgyal a város polgármesterével a további intézkedések meghozataláról, amelyeket kedden jelentenek be.  A múlt héten csaknem kétezer új fertőzöttet rögzítettek a hatósági statisztikák, ami 71 százalékos növekedést jelent az azt megelőző hét adataihoz képest. A heti átlag szerint naponta 279 ember kapta el a Covid-19 betegséget. A 11,5 millió lakosú Belgiumban átlépte a 66 ezret a járvány kitörése óta megbetegedettek száma. Az országban eddig 9821 ember halt bele a SARS-Cov-2 vírus okozta betegségbe. Belgiumban előző héten a kormány leállította az enyhítési intézkedések ötödik szakaszát.

*

Több mint 57 ezer új koronavírus-fertőzést regisztráltak hétfőn az Egyesült Államokban a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint. A legfrissebb adatok arról tanúskodnak, hogy csökken az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma. Az Egyesült Államokban a járvány kitörése óta összesen 4 millió 200 ezernél is több fertőzöttet regisztráltak, és a vírus okozta Covid-19-ben és a szövődményeiben több mint 147 ezer amerikai hunyt el. Hétfőn Donald Trump amerikai elnök Észak-Karolinába, Mike Pence alelnök pedig Floridába látogatott. Mindketten vakcina-fejlesztéssel foglalkozó biotechnológiai vállalkozásoknál jártak. Trump az észak-karolinai Morrisville-ben kifejtette: őt úgy tájékoztatták, hogy akár már az év vége előtt is készen lehet egy hatékony oltóanyag az új típusú koronavírus ellen.

*

A világon 16 426 919 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 653 353, a gyógyultaké pedig 9 531 059 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban még 16 201 176 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 647 910, a gyógyultaké pedig 9 360 046 volt.

A fertőzés 188 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 4 290 237 fertőzött volt eddig a napig, 148 201-en haltak meg, és 1 325 804-en meggyógyultak.

Brazíliában 2 442 375 fertőzöttről, 87 618 halálos áldozatról és 1 846 641 gyógyultról tudni. Indiában 1 435 453 fertőzöttet, 32 771 halálos áldozatot és 917 568 gyógyultat jegyeztek fel. Oroszországban 816 680-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 13 334-re, a gyógyultaké pedig 602 249-re emelkedett.

Az Egyesült Királyságban a fertőzöttek száma 301 708, és 45 844-en haltak meg a betegségben. Iránban 293 606 fertőzöttet, 15 912 halálesetet és 255 144 gyógyultat tartanak számon. Spanyolországban 272 421 fertőzöttet, 28 432 halálos áldozatot és 150 376 gyógyultat regisztráltak. Olaszországban a fertőzöttek száma 246 286, a halálos áldozatoké 35 112, és 198 593-an gyógyultak fel a Covid-19-ből.

Törökországban 227 019 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 5630, a gyógyultaké 210 469.    Franciaországban 220 352 fertőzöttről, 30 212 halálos áldozatról és 81 212 gyógyultról tudni. Németországban 207 112 a fertőzöttek száma, 9125 a halottaké, 190 314-en meggyógyultak. Kanadában 116 471 fertőzöttet, 8945 halálos áldozatot és 101 447 gyógyultat tartottak számon.

Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 86 783 fertőzéses esetet tartottak nyilván kedd reggel, valamint 4656 halálos áldozatot és 80 466 felépültet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely a közép-kínai Vuhanból terjedt el.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink