2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Október 16., az Újraélesztés Világnapja

Helyi szintű programokkal folytatódik a Magyar Vöröskereszt Hősképző Kampánya az Újraélesztés Világnapján, amely október 16-án van.

A koronavírus járvány ellenére 30 rendezvényen összesen 853 fő sajátított el alapvető elsősegélynyújtó ismereteket a Magyar Vöröskereszt Hősképző kampányának első hónapja alatt. Október 16-án, az Újraélesztés Világnapján a koronavírus járvány elleni védekezés jegyében elmaradnak a központi kampányesemények, helyettük a helyi közösségek újszerű megszólításán dolgozik a humanitárius szervezet.

A hazai statisztikák alapján évente mintegy 20 000 ember veszti életét hirtelen szívhalál következtében. Az esetek több mint a felénél a halálozás elkerülhető lenne, ha valaki időben megkezdené az újraélesztést. Ennek ellenére 1000 emberből mindössze 20-25 fő nyilatkozik úgy, hogy súlyos rosszullét esetén oda merne menni és szakszerű segítséget tudna nyújtani egy bajba jutottnak. A Magyar Vöröskereszt szakemberei és önkéntesei azért dolgoznak, hogy ez az arány érdemben javuljon hazánkban.

A legfontosabb életmentő fogások elsajátítására elegendő lehet mindössze 10 perc. Erről számos helyi programon győződhetnek meg az érdeklődők az Újraélesztés Világnapján. Pest megyében és a fővárosban ingyenes csecsemő- és gyermek újraélesztési tanfolyamra várják az érdeklődőket. Baranyában és Békés megyében iskolai egészségnapokon és sportnapokon mutatják be a biztonságos újraélesztést a fiataloknak. A rendezvények támogatására „Hősképző táskákat” állított össze a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, amelyben a gyakorló kötszerek mellett a fertőzés megelőzésére használható védőeszközök és egy kismajom is helyet kapott. Mostantól ez a játékfigura is segíti a kisgyerekek oktatását. Ahol az óvintézkedések miatt nem lehet kitelepülést szervezni, ott az újraélesztés gyakorlására alkalmas elsősegélynyújtó gyakorlóbábukat lehet kikölcsönözni október végéig. Az eszközök átvételekor az iskolák, vagy a helyi közösségek képviselőit a bábu szakszerű fertőtlenítésére és biztonságos használatára is felkészíti a szervezet. Az országban elsőként Heves megyében valósult meg ez a kölcsönző program, ami ma már hazánk számos pontján elérhető. Az egri és a gyöngyösi vöröskeresztesek komoly feltételhez kötötték a kölcsönzést. Akik elkérték az eszközt, azoknak egy újraélesztéssel kapcsolatos videót vagy animációs rövidfilmet kellett elkészíteniük cserébe. A kisfilm-pályázat eredményhirdetése is az Újraélesztés Világnapján lesz.

hirdetés

Könyveink